Ugrás a tartalomra

Folytatódik a kihelyezett képviselői fogadóóra Erdei Sándorral

Létrehozva
November 12-én pénteken, a Mátyás király úti Reál-Alfi üzlet parkolójában várja a körzet lakosait Erdei Sándor képviselő kihelyezett fogadóóráján. A hétköznapi ügyek megbeszélése mellett lehetőség nyílik zöldség és gyümölcs vásárlására; kedvezményes áron.

Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy a koronavírus-világjárvány miatt igyekszik a szokásosan zárt helyen megtartott fogadóóráját a biztonságosabb szabad téren megtartani. „Akinek bármilyen panasza van és személyesen el szeretné mondani nekem, annak lehetősége nyílik erre” – mondja Erdei Sándor.

Az első fogadóórán elhangzott ügyek közül van olyan, amelynek felgöngyölítése már folyamatban van. „Úgy gondolom, hogy fontos a személyes találkozás és a beszélgetés” – teszi hozzá a képviselő.

Kép
Fotók: Parai Roland

A programnak kiegészítő eleme, hogy kedvezményes áron burgonyát, hagymát és almát lehet majd vásárolni. A képviselő ezzel a kezdeményezéssel a folyamatosan emelkedő élelmiszer árakra reflektál, emellett annak lehetőségét is meg kívánja teremteni, hogy helyben vásárolhassák meg a zöldséget és gyümölcsöt a lakosok.

Amennyiben az időjárás vagy a pandémia miatt nem lehetne megtartani a rendezvényt, azt egy későbbi időpontra halasztják.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.