Ugrás a tartalomra

Kezdődik a szirmai orvosi rendelő felújítása

Létrehozva
A Halom utca 2. szám alatt található rendelő korszerűsítése régóta esedékes volt. A teljes körű megújulás első lépéseként hétfőn átveszi a kivitelező a területet, hogy aztán megkezdődhessenek a munkálatok, amelyek a tervek szerint 10 hónapon belül fejeződnek be. A rendelések azonban addig sem szünetelnek, csupán elköltöztek.

Az elavult épület teljes egészében megújul, hiszen egyebek mellett cserélik a nyílászárókat, a burkolatot, a vezetékrendszereket és a fűtést is korszerűsítik. A körzet önkormányzati képviselőjétől, Cseléné Figula Edinától megtudtuk, hogy a víz- és a fűtésrendszer esetében jelentkező problémák halaszthatatlanná tették a beruházást.

Kép
Cseléné Figula Edina; Fotó: MiNap-archív, Mocsári László

A végeredmény egy mindenki számára komfortosabb épület, aminek a működtetése is gazdaságosabb lesz. November 8-án, hétfőn átveszi a munkaterületet a kivitelező cég, hogy aztán 10 hónapon belül elkészüljön a szirmaiak felújított orvosi rendelőjével.

A képviselőtől megtudtuk, hogy mindkét felnőtt házi orvosi rendelést a református egyház közreműködésével sikerült a településrészen tartani. „Átadtak egy épületet, amit mi felújítottunk annyira, hogy működni tudjon a rendelés” – mondja Cseléné Figula Edina, majd hozzáteszi: a gyermek rendelés ideiglenesen a Martinkertvárosba került át. Fontos továbbá, hogy a telefonos és internetes elérhetőségek nem változtak.

Kép
Az épület készen áll a felújításra; Fotók: Mocsári László

A képviselő a munkálatok idejére a lakosok türelmét és megértését kéri.

Az átmeneti időszakban a következő helyszíneken és időpontokban biztosított az egészségügyi ellátás:

Dr. Balyi Gizella háziorvos – 35. számú háziorvosi körzet

Rendelés helye: 3521 Miskolc, Erkel Ferenc u. 59.

Rendelési idő:

Hétfő, Szerda: 14.00-17.00

Kedd, Csütörtök: 08.00-12.00

Péntek: 13.30-16.00

Dr. Vajvoda Julianna háziorvos – 36. számú háziorvosi körzet

Rendelés helye: 3521 Miskolc, Erkel Ferenc u. 59.

Rendelési idő:

Hétfő, Szerda: 07.30-10.30

Kedd, Csütörtök: 12.30-16.30

Péntek: 07.30-10.00

Dr. Tokár Mária házi gyermekorvos – 10. számú házi gyermekorvosi körzet

Rendelés helye: 3528 Miskolc, Latorca u. 26.

Rendelési idő:

Hétfő: 15.00-18.00

Kedd: 07.00-10.00

Szerda: 14.00-17.00

Csütörtök: 11.00-14.00

Péntek: 13.00-16.00

Tanácsadás helye: 3521 Miskolc, Erkel Ferenc u. 59.

Tanácsadás, prevenciós rendelési idő:

Szerda: 11.00-14.00

Prevenciós rendelési idő:

Péntek: 11.00-13.00

Csomósné Hajdú Zsanett védőnő – 13. számú és 14. számú védőnői szolgálat

Rendelés helye: 3521 Miskolc, Erkel Ferenc u. 59.

Rendelési idő:

Hétfő – Csütörtök: 08.00-16.30

Péntek: 08.00-14.00

Csecsemő tanácsadás:

Hétfő: 11.30-13.30

Várandós tanácsadás:

Péntek: 11.00-13.00

Ez is érdekelhet

Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.