Ugrás a tartalomra

Hasznos tanácsok a fagy okozta károk megelőzésére

Létrehozva
A vízvezeték és a vízmérő óra legfőbb ellensége a fagy. A védekezés a belső vízhálózaton a fogyasztó felelőssége és feladata, ezért a téli időjárás közeledtével érdemes kicsit jobban odafigyelni a vízvezetékre és a vízmérő órákra a háztartásokban.
Kép
Fotó: Mocsári László

A vezetékbe fagyott víz komoly károkat okozhat, ezek azonban kis körültekintéssel kivédhetők – hívta fel a figyelmet Viszokai János, a MIVÍZ műszaki igazgatója. Mint mondta, a vízmérőnek fagymentes helyiségben vagy szabvány szerint elkészített vízmérőaknában kell elhelyezkednie, ahol a vezetékek a fagyhatár alatt vannak. 

– Abban az esetben nem okozhat problémát a hideg időjárás, ha a vízóra fűtött helyen található, például a konyhában. A fagy elleni védelem akkor fontos, ha a vízmérő az épületen kívül, a vízóraaknában van elhelyezve. Nem árt odafigyelni a raktárban vagy garázsban felszerelt órákra sem, hiszen ezeken a helyeken a hőmérséklet gyakran alig magasabb, mint az épületeken kívül – emelte ki Viszokai János.

Kép

Ilyen esetekben célszerű szigetelőanyaggal – esetleg otthon már feleslegessé vált háztartási textíliával – befedni a vízórát, persze olyan módon, hogy a védőanyag a mérőóra leolvasásakor könnyen eltávolítható legyen. A vízmérő óra aknáját télen ajánlatos legalább havonta egyszer, rövid ideig ellenőrizni. – Ezt azonban soha ne kemény hidegben tegyük. Nem árt tudni, hogy a hó is szigetelő hatású, kemény hidegben szintén védi a fagyástól a mérőórát, ezért havazás esetén csak a leolvasás előtt távolítsuk el az aknáról – mondta el a szolgáltatási igazgató.

Kép

Gaál Zoltán minden tél előtt leszereli a slagot kerti csapjáról. – Ezt kiteszem száradni ilyenkor, hiszen már úgysem használom a kiskert locsolására, aztán lemegyek az aknába, hogy elzárjam a vizet. Szerencsére olyan fagytól védett helyen van a szerkezet, hogy nem szükséges bebugyolálnom. A nászasszonyom telkén is én szoktam vízteleníteni, és ott muszáj rongyokkal betakargatni a fagycsapot, miután kiengedtem a ház csöveiből a vizet – mondta, majd hozzátette, végül nyitva kell hagyni a csapokat, hogy hagy járja át a levegő. – Most még éppen idejében vagyunk, mert még nem történt baj, de sajnos volt, hogy későn gondolkoztam, és egyik reggelre szétfagyott a csapom. 

Kép

Viszokai János ugyancsak fontosnak nevezte, hogy lakatlan ingatlanoknál, hétvégi és építési telkeken a belső vízhálózatot és magát a vízmérőt is víztelenítsük még a fagyok beállta előtt. Ezt úgy tehetjük meg, hogy megnyitjuk az ingatlan felőli víztelenítőcsapot, a vízmérő melletti, utca felőli csapot pedig elzárjuk.

– Kis figyelemmel biztosítható, hogy a vízóra és a vezetékrendszer károsodás nélkül átvészelje a téli fagyokat. Fontos, hogy odafigyeljünk vízmérőink állapotára, hiszen a vízórák rendeltetésszerű működtetése a szolgáltató és a fogyasztó közös érdeke – zárta nyilatkozatát a MIVÍZ műszaki igazgatója.

Ez is érdekelhet

Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Digitális játszótér a könyvtárban
MiskolcSzabadidő
Különleges élmény részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak április 13-án, hétfő délután a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba. Kipróbálhatják a legmenőbb kütyüket.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.