Ugrás a tartalomra

Meg is áldották a közösen készített adventi koszorúkat Bükkszentlászlón

Létrehozva
A pici település apró közösségénél évek óta hagyomány, hogy a közösségi házban összegyűlve a családok együtt készítik el adventi koszorúikat. Idén sem történt ez másként.

Helyükre kerülnek a gyertyák, még egy utolsó igazítás a díszítésen, a fenyő kap egy kis szürke színt a színező spray-ből, és kész az adventi koszorú. Egészen fiatal gyermekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt tüsténkedtek Bükkszentlászlón, a három generációt összefogó esemény egyszerre szól az ünnepről, a közös várakozásról, és a baráti kapcsolatok erősítéséről.

Kép

– Évekkel ezelőttre nyúlik vissza a történet kezdete – mondta el érdeklődésünkre a terület önkormányzati képviselője, Gazdusné Pankucsi Katalin. – Már hagyománnyá vált, hogy advent első vasárnapja előtti szombaton összejövünk a közösségi házban, hogy minden család elkészítse a maga koszorúját. Örömmel szoktam látni, hogy tucatnyi koszorú készül el ilyenkor. Én ezt képviselői keretemből is támogatom.

Az adventigyertya-gyújtás is közös hagyomány már Bükkszentlászlón, amit Ócsai J. Barnabás plébános vezetett le, miután megáldotta az elkészült koszorúkat.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Idén egy meglepetéssel is készültek a közös ünnepre: fényvisszaverő karszalagokat kért a település a rendőrségtől, a diósgyőri rendőrőrs munkatársai most ezeket osztották ki. A keskeny, járda nélküli főutcán ugyanis szeretnék óvni a helyieket: bár nem nagy a forgalom, de korán sötétedik a téli időszakban, így az autósok figyelmét fel kell hívni a gyalogosokra.

Kép

Az ötletgazda, Viski Andrea kiemelte, nagyon sok hagyományuk van, amit az egyházközségben megélhetnek közösségben advent időszakában.

Kép

– Régi karácsonyi pásztorjátékokat és oratóriumokat is szoktunk énekelni a Magvető közösségünkkel és a nagyobb közösséggel egyaránt. Idén új, hogy a szállást keres a szent család járás hagyományát is bekapcsoljuk a programba. Ez azt jelenti, hogy a családok házról házra járva közösen imádkoznak, és kérik az áldást otthonukra – mondta, hozzátéve még: a karszalagokra egy idézetet írattak: „és lám a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt”. – Reméljük, hogy ilyen csillagkövető és úton levő szép adventünk lehet az idén.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.