Ugrás a tartalomra

Völner Pál lemondott, miután maga Polt Péter indítványozta képviselői mentelmi jogának felfüggesztését

Létrehozva
Kedd reggel tette közzé a legfőbb ügyész, hogy a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Néhány órával később lemondott a fideszes politikus államtitkári posztjáról.
Kép

Magyarország Ügyészsége honlapján jelent meg egy rövid közlemény arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Völner a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

– Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti – fogalmazott Polt Péter legfőbb ügyész.

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, hogy lefolytathassák a büntetőeljárást vele szemben.

Az ügyben egyébként jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Hat gyanúsítottat már letartóztattak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

Az indítványt fél 9 előtt tették közzé – fél 11-kor pedig már reagált is Völner Pál, a 24.hu-nak küldte el közleményét, amiben az áll, hogy nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról, és a továbbiakban együttműködik a hatóságokkal.

Ez is érdekelhet

Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.