Ugrás a tartalomra

Pluszforrást követelnek Miskolcnak is

Létrehozva
A kormányzati elvonások miatt országszerte kerülnek bajba a nagyvárosok. Veres Pál polgármester határozottan kiáll a nagyvárosokért, köztük Miskolcért.
Kép

Ahogyan Miskolc első embere korábbi Facebook-bejegyzésében fogalmaz: „Egyik kezdeményezője voltam annak a kompenzációs igénynek, amelyet a Megyei Jogú Városok Szövetségével közösen fogalmaztunk meg a kormány felé (...). A jövő évi költségvetés tervezését ugyanis számos körülmény nehezíti és lehetetleníti el. (...) Ezek miatt kérünk közösen segítséget a kormánytól, és azt, hogy ezen források pótlásáról, biztosításáról még az idén szülessen döntés. A jövő évi büdzsé összeállításához ugyanis tudnunk kell, milyen kiegészítő állami támogatásokkal számolhatunk, milyen kompenzációt tud számunkra biztosítani a kormány. A miskolciak pénze maradjon Miskolcon!”

Mint arról már lapunk is beszámolt, az infláció emelkedése, az iparűzési adó lecsökkentése, az energiaárak és a bérfejlesztés okozta többletforrásigény kompenzációját kérik a nagyvárosok a kormánytól. A megyei jogú városok vezetői pártpolitikán felül emelkedve, pártállásuktól függetlenül fogalmazták meg közös követeléseiket a kormány felé annak érdekében, hogy Miskolcnak is legyen elegendő pénze a közszolgáltatásokra – jó minőségű víz- és távhőszolgáltatásra, tömegközlekedésre.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A kormányzati elvonások miatt országszerte kerülnek bajba a nagyvárosok. Veres Pál polgármester határozottan kiáll a nagyvárosokért, köztük Miskolcért.

A városháza legfrissebb tájékoztatása szerint a kormányzati elvonások és a pandémia számos területen nehezítik meg a miskolciak életét: a kormány elvonta Miskolctól a gépjárműadó négyszázötven millió forintos bevételét, csökkent Miskolc idegenforgalmi adóbevétele ötvenmillió millió forinttal, 1,7 milliárdot vett el a kormány az iparűzési adó megfelezésével, és elvonta a tömegközlekedés közel félmilliárdos állami támogatását is.

Noha a kieső bevételek miatt minden területre kevesebb forrás jut, és az önkormányzat főként a kötelező feladatellátás biztonságos működtetésére törekszik, még ez sem lesz könnyű, sőt szinte lehetetlen, ugyanis 2022-ben a kötelező béremelésekre fordítandó források és az energiaárak emelkedése miatt is jelentős kiesésekre kell majd számítani. A béremelések 1,3 milliárd forinttal, az energiaárak elszállása pedig további 1,4 milliárd forinttal rövidítik meg a miskolciakat. A költségek emelkednek, a források csökkennek, így kell biztosítani a város működését.

A kormányzati elvonások, az infláció emelkedése, a növekvő energiárak és az emelkedő adók együttesen olyan helyzetbe hozzák a várost, amelyben szinte lehetetlen fenntartható költségvetést készíteni. A fentiek által keletkezett költségvetési hiány veszélybe sodorhatja a város által biztosított szolgáltatásokat, így az elvonásoknak Miskolc, a miskolciak isszák majd meg a levét – tájékoztatta lapunkat a városháza.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.