Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Rákóczi Ferenc utca és a régi Béke mozi

Létrehozva
A régi és az új felvételen a Rákóczi Ferenc utca látható az ekkor még meglévő Szinva-híd felől a Sötétkapu felé nézve.
Kép

Az 1955-ös felvételen éppen a Béke mozi üzemel a jobbra található épületben. A ma Művészetek Házaként funkcionáló létesítmény 1925-ben épült Árva Pál tervei szerint, és 1926-ban költözött át ide az 1916 óta a Széchenyi utcán működő Uránia filmszínház. 1944-ben riválisával, az Apollóval együtt államosították; az Uránia filmszínház Béke mozi, az Apolló pedig Kossuth mozi néven működött tovább. A Béke valamikor az ezredforduló környékén zárt be azt követően, hogy a városban is megjelentek a soktermes multiplex mozik. A Művészetek Házát 2005 és 2006 között Bodonyi Csaba tervei alapján alakították ki kultikus épületben, ahol két moziterem – az Uránia és a Béke terem – is helyet kapott. A kép baloldalán található épület azóta emeletráépítést kapott, a középen található emeletes ház földszintjén pedig a felvétel készítésekor és napjainkban is a Kispipa halászcsárda működik.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Horváth Csongor fotója, a régi felvétel forrása: Fortepan/Kotnyek Antal)

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.