Ugrás a tartalomra

Százévesen is aktív – köszöntötték Varga Istvánt

Létrehozva
„Száz év micsoda idő!” – mondta Veres Pál polgármester az ünnepeltnek. A Szépkorúak Házának lakója minden programban örömmel vesz részt. Százévesen is megtáncoltatja a hölgyeket, de egész életét úgy élte, hogy törekedett mindenkivel jóban lenni, segíteni bárkinek.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Tokajban élte le életének nagy részét, miután 1921. december 13-án megszületett. Ott postavezető volt, aki nagy népszerűségre tett szert emberszeretetével. Segített munkatársainak és a város időseinek. Nyolcvan felett döntött úgy, hogy keres egy otthont, ahol biztonságban érezheti magát. Menye szerint a miskolci Szépkorúak Háza kitűnő választás volt. – Nagyon szeret itt lenni, mi pedig sokszor tudunk találkozni vele. Négy gyermeke van, nyolc unokája és tizenegy dédunokája, a legkisebb hétéves – mondta, majd átadta ajándékát, ami egy Tokaji bor volt. 

Kép

– Az édeset szeretem belőle, de csak mértékkel – mondta az ünnepelt, aki nagyon meglepődött azon, hogy Miskolc város polgármestere is eljött a születésnapjára. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy velem így fognak foglalkozni. De nagyon örülök neki, köszönöm – mondta, hozzátéve, „halálomig emlékezni fogok erre a napra.”

Kép

Veres Pál elmondta, csodálni való egy százéves életút. – Azt gondoljuk, milyen nehéz a sorsunk, holott csak bele kell gondolnunk az elmúlt száz évbe, mennyi minden volt: a második világháború, az ötvenes évek nehézségei, 1956., majd a rendszerváltás, amikor Pista bácsi már hetvenéves volt – mondta a polgármester, aki jó egészséget és még sok évnyi erőt kívánt a százévesnek, akinek lakótársa még verset is olvasott fel.

Kép

A város nevében még Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő köszöntötte Varga Istvánt.

Kép

Ez is érdekelhet

Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.
Vasárnap ünnepeltük az Állatkertek Napját Miskolcon is
Miskolc
A jeles nap az állatkertek összetett szerepére hívja fel a figyelmet, ugyanis a természetvédelemhez és az állatok tiszteletének közvetítéséhez is hozzájárulnak. A Miskolci Állatkertnek is lényeges feladatai vannak ezen a téren.