Ugrás a tartalomra

Adományokat kapott a GYEK

Létrehozva
Immár második alkalommal, összefogás eredményeként – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács kezdeményezésére – december 17-én ajándékot kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának (GYEK) kis betegei.

A kórház épülete előtt az ajándékokat a vírushelyzet miatt szerény, de ünnepélyes hangulatban adták át. Rövid beszédet mondtak a támogató szervezetek megjelent képviselői, köztük Bánné Gál Boglárka a megyei közgyűlés elnöke, Vinczéné Kárpátfalvi Erika a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács kiemelt főmunkatársa, valamint Szabó Péter a Promise Egyesület irodavezetője. Az ajándékokat Hauser Péter, a Gyermekegészségügyi Központ vezető főorvosa, valamint Csurilla Lajos orvosigazgató vette át, megköszönve a gyerekek és a kórház nevében is a felajánlásokat.

Kép
Fotók: Fekete Zsanett

Ez a kezdeményezés nem jöhetett volna létre a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés, a Promise Egyesület, a Miskolc, József Attila úti Auchan áruház, valamint a Libri Könyvesboltok támogatása és segítsége nélkül - tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közleménye.