Ugrás a tartalomra

Újabb lakásokra lehet pályázni Miskolcon

Létrehozva
Az E-lakáspályázat keretében 30 ingatlan találhat gazdára - a polgármesteri hivatal közleménye szerint.

A tavalyi évben három pályázati kampányt indított a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási igazgatósága. Összesen 111 db lakást hirdettek meg, melyre közel háromezer pályázat érkezett be. A lakosság körében népszerű e-lakáspályázati lehetőség 2022-ben is folytatódik.

Január 24-től új, piaci alapon kiírt lakáspályázat indul, melyen összesen 30 bérlakást hirdetnek meg.

A részletes pályázati feltételeket a Miskolc Holding Zrt. honlapján belül, az e-lakáspályázat oldalán közzétett pályázati kiírás tartalmazza. Ugyancsak itt tekinthetők meg a bérbeadásra kerülő lakásokról feltöltött fényképek, valamint a lakások műszaki állapotára, a felújítási kötelezettségekre és a fizetendő bérleti díjakra vonatkozó tájékoztatók is.

A pályázatok előzetes regisztrációt követően, a honlapon közzétett linken keresztül, elektronikus formában nyújthatók be.

A pályázati kérelemhez előzetesen semmilyen dokumentumot nem kell csatolni, a kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó iratokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során.

A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően, kizárólag a nyertes pályázóknak van lehetősége.

A pályázatok január 24. 8.00  és  február 7. 16.00 óra között nyújthatók be. Elbírálásukra legkésőbb a pályázatok lezárását követő 60 napon belül kerül sor.

A pályázat benyújtásával kapcsolatban az alábbi telefonszámon, illetve e-mail címen érdeklődhetnek: 70/705-6230; 70/658-3396; 70/430-8681 e-mail cím: lakashasznositas@miskolcholding.hu
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.
Képgaléria
Termelői nap
Háztáji finomságokban ma sem volt hiány a Miskolci Termelői Napon
MiskolcGazdaság
A jó idő kedvezett vármegyénk őstermelőinek és házi manufaktúráinak, amelyek ez úttal is az Erzsébet téren mutatták be minőségi termékeiket.
Képgaléria
Fröccsfeszt
Szombaton igazán felpezsgett a Miskolci Fröccsfesztivál
MiskolcSzabadidő
A fröccsfesztivál második napján még többen merültek el az avasi pincesor buborékos boros világában.
Képgaléria
Miskolci Táncházak 50 éve
A miskolci táncházmozgalom fél évszázadát ünnepelték
MiskolcKultúra
A hetvenes években kibontakozó magyar táncházmozgalom a mai identitásunknak, kultúránknak is az alapja. Miskolc az elsők között kapcsolódott be.