Ugrás a tartalomra

Erdoğan megsértésével vádolt újságírót vettek őrizetbe Isztambulban

Létrehozva
Szombaton éjjel őrizetbe vettek Isztambulban egy ismert török újságírót, Sedef Kabast, akit azzal vádolnak, hogy megsértette Recep Tayyip Erdoğan elnököt – írja a BBC nyomán a Telex.

Kabas ellen azután emeltek vádat, miután élő adásban idézett egy török közmondást egy ellenzékhez kötődő tévécsatornán.

Kép
Sedef Kabas 2015-ben; Fotó: Ozan Kose/AFP

„Van egy nagyon híres közmondás, amely szerint a koronás fej bölcsebbé válik. De látjuk, hogy ez nem igaz. Egy bika nem lesz attól király, hogy belép a palotába, a palota válik ettől istállóvá” - mondta a Tele1 adásában Kabast, majd ugyanezt kiírta a Twitterre is.

Fahrettin Altun, Erdoğan szóvivője válaszul azt írta ki a Twitterre, hogy „egy úgynevezett újságíró szemérmetlenül sértegeti elnökünket egy olyan televíziós csatornán, amelynek nincs más célja, mint a gyűlöletkeltés”.

Kabas a bíróságon egyébként tagadta, hogy szándékában állt volna az elnököt megsérteni, de ha bűnösnek találják, akkor akár 4 éves börtönbüntetésre is ítélhetik.

A Tele1 csatorna szerkesztője, Merdan Yanardag kiállt Kabas mellett. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy közmondás idézése miatt éjjel mentek érte őrizetbe venni. Szerinte, ami Kabassal történik, az „az újságírók, a média és a társadalom megfélemlítésére tett kísérlet”.

A 2014 óta hatalmon lévő Erdoğan megsértése miatt már több ezer embert vádoltak meg Törökországban. A Reuters szerint csak 2020-ban több mint 31 000 vizsgálatot indítottak ilyen váddal kapcsolatban.

Sedef Kabast korábban is őrizetbe vették már hasonló ügyben. 2015 januárjában azért vitték el, mert a török CNN műsorvezetőjeként egy korrupciógyanus ügyről írt a Twitteren. Ennek az évnek októberében a bíróság végül arra hivatkozva mentette fel az újságírót a „köztisztviselő ellen irányuló célzás” vádja alól, hogy a Tweetje nem minősült bűncselekménynek.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.