Ugrás a tartalomra

Itt a névsor, az ellenzék bemutatta az árnyékkormányt

Létrehozva
Hadházy Ákos felel a korrupcióellenesség és elszámoltatásért, a családügyet a jobbikos Z. Kárpát Dániel kapta.

Szerda este a hatpárti összefogás nyilvánosságra hozta az ellenzéki árnyékkormány névsorát - írja a Népszava. Az újsághoz is eljuttatott közlemény hangoztatja, hogy a szakpolitikai kabinetvezetők szakmai és szakpolitikusi tevékenységükkel már bizonyítottak, és garanciát jelentenek arra, hogy a kormányváltó erők programja „nem ígérethalmaz, hanem átfogó helyzetelemzésen alapuló, a mozgásteret figyelembe vevő, megvalósítható intézkedések sorozata”.

A Wikipedia definícója szerint az árnyékkormány egy olyan ellenzéki politikusokból álló, általában nem hivatalos csoport, akik többnyire a hivatalban levő kormány minisztériumszerkezetét követve egy alternatív testületet alkotnak. Célja általában annak a bemutatása, hogy bizonyos kérdésekben az adott ellenzéki párt hogyan cselekedne, ha kormányon lenne.

A névsor így néz ki:

- Bod Péter Ákos – gazdaság, költségvetés, adó

- Bojár Gábor – gazdaság, költségvetés, adó

- Király Júlia – gazdaság, költségvetés, adó

- Magyar György – igazságügyi reform

- Fazakas Attila – nemzetpolitika

- Fleck Zoltán – közjog

- Hadházy Ákos – korrupcióellenesség és elszámoltatás

- Holoda Attila – energia

- Inkei Péter – kultúra

- Kanász Nagy Máté – szociális ügyek, esélyegyenlőség

- Komáromi Zoltán – egészségügy

- Komjáthi Imre – szakszervezet, munkaügy, bérek

- Lakatos Béla – romaügyek

- Lengyel Róbert – rendészet, katasztrófavédelem

- Lukácsi Katalin – egyházügy

- Polyák Gábor – sajtó, média

- Raskó György – mezőgazdaság

- Steinmetz Ádám – sport

- Stummer János – nemzetbiztonság

- Szél Bernadett – zöld- és klímapolitika, közlekedés

- Szent-Iványi István – külpolitika, Európa-politika

- Tóth Endre – oktatásügy

- Üveges Gábor – vidékfejlesztés

- Vadai Ágnes – honvédelem

- Wittinghoff Tamás – önkormányzatok

- Z. Kárpát Dániel – lakhatás, család

Magyarországon április 3-án tartják a parlamenti választást, a fideszes jelöltek ellen mind a 106 választókerületben csak egy ellenzéki jelölt indul. Az, hogy kicsoda, az októberi előválasztáson dőlt el, amelyen Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely polgármesterét választották meg miniszterelnök-jelöltnek.

(Címlapkép: Márki-Zay Péter Miskolcon; MiNap-archív; Fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.
Képgaléria
Termelői nap
Háztáji finomságokban ma sem volt hiány a Miskolci Termelői Napon
MiskolcGazdaság
A jó idő kedvezett vármegyénk őstermelőinek és házi manufaktúráinak, amelyek ez úttal is az Erzsébet téren mutatták be minőségi termékeiket.
Képgaléria
Fröccsfeszt
Szombaton igazán felpezsgett a Miskolci Fröccsfesztivál
MiskolcSzabadidő
A fröccsfesztivál második napján még többen merültek el az avasi pincesor buborékos boros világában.
Képgaléria
Miskolci Táncházak 50 éve
A miskolci táncházmozgalom fél évszázadát ünnepelték
MiskolcKultúra
A hetvenes években kibontakozó magyar táncházmozgalom a mai identitásunknak, kultúránknak is az alapja. Miskolc az elsők között kapcsolódott be.