Ugrás a tartalomra

Az ellenzéknek is lesz köztársaságielnök-jelöltje

Létrehozva
Több név is felmerült, de még nem jutottak dűlőre abban, ki legyen a konszenzusos jelölt.
Kép
Forrás: index.hu, fotó: Papajcsik Péter

Orbán Viktor tavaly év végén tartott három és fél órás sajtótájékoztatóján jelentette be, egy újságírói kérdésre válaszolva, hogy a családokért felelős miniszterét, Novák Katalint jelöli az államfői posztra – írta az rtl.hu.

Erre azért volt szükség, mert Áder János mandátuma májusban lejár, és előtte legkésőbb 30 nappal meg kell választani az utódját. Ez most március 10-én lesz.

Az ellenzéki pártok viszont eddig még nem állítottak saját jelöltet, ám ez nemsokára változhat. „A jó hírem az, hogy nem egy, hanem több nevünk is van” – mondta Márki-Zay Péter az RTL Híradónak adott exkluzív interjúban. Egyelőre azonban még nem jutottak konszenzusra az ellenzéki pártok, hogy közülük ki mögé álljanak be. Hogy ez mikorra történhet meg, még nem tudni.

„Lehet, hogy holnap, lehet, hogy egy hét múlva” – válaszolta az ezt firtató kérdésre Márki-Zay.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy el tudná fogadni, ha egyáltalán nem lenne köztársaságielnök-jelöltjük, mivel az ellenzék közös programjában az szerepel, hogy az államfőt közvetlenül választanák. Jelenleg azonban nem ez a helyzet, és az ellenzéki pártok azt szeretnék, ha így is lenne jelöltjük.

Várhatóan így is, úgy is a Fidesz jelöltje nyer majd

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök választását jelölés előzi meg. A jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, 40 főnek az írásbeli ajánlása szükséges. A jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat.

Első körben a szavazáson az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatásával választható meg a köztársasági elnök. Amennyiben az első kör eredménytelen volt, második szavazást kell tartani. Ezen a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni. A második szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta, olvasható az Alaptörvényben. Ha a második szavazás is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.