Ugrás a tartalomra

Meghalt Oravecz Éva Csilla író, újságíró

Létrehozva
Tragikus hirtelenséggel hunyt el az újságírónő.
Kép
Fotó: media1.hu

– Fájó búcsú kolléganőnktől: elhunyt Oravecz Éva Csilla – írta gyászhírében a Nők Lapja honlapján szombaton, ahol Oravecz 2008-tól 2021-ig dolgozott.

„Erősítette újságírói hozzáállásával, alaposságával, egyéni szemléletével. Mindig nyitott volt a világra – ez abból is látszott, hogy remek új témákat hozott be az értekezletekre. Figyelt, értékelt, rendszerezett és szintetizált: cikkeiből mindig kiderült valami új dolog vagy összefüggés. Segített eligazodni a mind kuszábbá váló hétköznapokban vagy akár a globális történésekben is, miközben írásai mindig érthetőek és sokszor szórakoztatóak voltak” – emlékeztek vissza a pályatársak. 

Kép
Fotó: Férfiak Klubja / Youtube

A magazin nekrológja szerint Éva tizennyolc éves korától volt újságíró. A Sport plusznál kezdte pályafutását, majd a Népszabadság Magazinhoz került. Több mint tíz éven át írt nagyinterjúkat a Playboy magazinnak, és tudósokkal beszélgetett az IPM-nek. Oravecz könyvet is írt Tűsarokkal hátrafelé címmel, melyben a modern feminizmust járta körbe kritikai hangvétellel.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.