Ugrás a tartalomra

Bővítés és fejlesztés kezdődhet rövidesen a Szentpéteri kapui temetőben

Létrehozva
Három parcellán mintegy kétszáz koporsós és hatszáz urnás hellyel bővül a Szentpéteri kapui temető, ami – jelen becslések szerint – megközelítőleg harminc évre oldja meg a sírkert kapacitásproblémáit. Egyebek mellett erről tartotta tájékoztatóját szerda reggel Badány Lajos és Szilágyi Szabolcs.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az új parcellák közé több száz négyzetméternyi aszfaltot húznak, a szóban forgó területet pedig vízelvezető árok öleli majd körül. Újonnan kell kiépíteni a közvilágítási rendszert és a közkutakat is, míg a későbbiekben egy olyan sírkiosztási rendszert kell kidolgozni, ami a sírhelyek közötti fűnyírást könnyíti meg – számoltak be a városvezetők a helyszínen tett látogatásukkor.

– Régóta húzódó problémája Miskolcnak, hogy egyre inkább fogynak a temetkezési helyei, legyen szó akár önkormányzati, akár felekezeti fenntartású sírkertjeinkről – mutatott rá a Velünk a Város önkormányzati képviselője, ezenfelül az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje. Szilágyi Szabolcs szerint amiatt is telhetett be mostanra a Szentpéteri kapui temető, mert a korábbi városvezetés nem fordított kellő figyelmet erre a kérdésre.

Kép
Egy 2006-ban elvégzett fűtéskorszerűsítés óta semmilyen nagyobb volumenű fejlesztés nem történt itt a városatyák szerint

– Ezt felismerve próbálunk javítani a helyzeten, hisz valamennyiünk részéről jogos elvárás, hogy szeretteinket méltóképp tudjuk elbúcsúztatni – fogalmazott Szilágyi a nagy volumenű temetőrekonstrukció szükségessége kapcsán, egyúttal emlékeztetett: tavaly decemberben éppen emiatt újították fel a Vasgyári temető ravatalozóját is.

Badány Lajos tájékoztatásából kiderült: az itteni ravatalozó is megújul. Egy 2006-ban elvégzett fűtéskorszerűsítés óta ugyanis semmilyen nagyobb volumenű fejlesztés nem történt itt. A fejlesztés során nyílászárókat cserélnek majd, mindemellett új kegyeleti hűtőt és ügyfélvárót is kialakítanak a ravatalozó falai között, de irodáját és fűtésrendszerét is modernizálják az elkövetkezendő időszakban. 

Kép

Ilyen léptékű beruházás a sírkert létesítése óta nem nem történt a jobbikos politikusok szerint.
– A beruházás kétszázötven millió forintos keretösszegből valósul meg, melynek pénzügyi forrását az önkormányzat biztosítja – hangzott el az alpolgármestertől, egyben a terület önkormányzati képviselőjétől, akitől azt is megtudhattuk: eredményes pályáztatás esetén akár már május elején megköthetik a szerződést a kivitelezővel, ezt követően pedig nem is kellene sokat várni a munkák megkezdéséig. 

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.