Ugrás a tartalomra

Hosszú az út a választási jegyzőkönyvvezetésig

Létrehozva
A Polgármesteri Hivatal munkatársai tevékeny szerepet vállalnak az április 3-i országgyűlési választás és a népszavazás lebonyolításában. A voksolás tisztaságát szigorú szabályok szavatolják, amelyeket több elméleti és gyakorlati oktatás során sajátítottak el a hivatali résztvevők.

Egyikük Kovács Marianna, aki a hivatal Szociális és Köznevelési Osztályán dolgozik titkársági ügyintézőként. Nem először vállal szerepet egy választás lebonyolításában jegyzőkönyvvezetőként, ami tömören összefoglalva a szavazókörök adminisztratív jellegű támogatását foglalja magába. Például a jelentések írását és azok átszállítását a Helyi Választási Irodába.

Hiába nem első alkalommal lesz jegyzőkönyvvezető, ő is ugyanúgy átesett azon a márciusban indult, több lépésből álló felkészítési folyamaton, mint társai.

Kép
Kovács Marianna a választási füzettel. Fotók: Horváth Csongor

Először kaptak egy úgynevezett választási füzetet, amire tekinthetünk úgy, mint a legfontosabb tudnivalókat tartalmazó tananyagra. „Minden benne van, ami feladat a választás napján” – foglalta össze Kovács Marianna a kézikönyv tartalmát, illetve hozzátette, hogy az oktatások során ezt tanulták és gyakorolták.

A felkészítéseket a Helyi Választási Iroda és a B.-A.-Z. Megyei Területi Választási Iroda munkatársai szervezték és tartották meg – tudtuk meg a leendő jegyzőkönyvvezetőtől. Számszerűen: kétszer vették át a tananyag elméleti részét, aztán szituációs játékokkal ültették át a gyakorlatba a tanultakat.

Utóbbival kapcsolatban a Miskolc Televízió kamerájának elmondta Tóthné Pail Erzsébet, a hivatal jogi ügyintézője, hogy mivel minden választáson mások a jegyzőkönyvminták, ezért azokat a rutinos kollégáknak is tanulmányozniuk kell. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az állampolgárok az országgyűlési választás mellett népszavazáson is részt vesznek, ami újabb kihívások elé állítja a leendő jegyzőkönyvvezetőket.

Éppen ezért a gyakorlottnak számító Kovács Marianna számára is hasznos volt a felkészítés. Ami a héten folytatódik, hiszen a szavazatszámláló bizottsági és a delegált tagok is képzést kapnak, a leendő jegyzőkönyvvezetők pedig ezt is végighallgatják – ismétlés a tudás anyja.

Kép

„Ez egy felelősségteljes kihívás, ami azért fontos számomra, mert közfeladatot látok el és hozzájárulok a választás lebonyolításához” – zárta Kovács Marianna.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.