Ugrás a tartalomra

Közösségi összefogással épült új út az Almás utcában

Létrehozva
Régi vágya volt az Almás utca lakosainak, hogy a házaik előtt elhaladó zúzalékos utat aszfalt borítsa. Végül példaértékű megoldás született az igényre: az állampolgárok és az önkormányzat összefogása nyomán készült el a 380 méter hosszú útszakasz.

Száraz időben a felkavarodó por, nedves napokon pedig a sár és latyak keserítette meg az Almás utca mentén élők életét – a járművek zajáról nem is beszélve. Mindezek miatt régóta vágytak arra az útszakaszra, amelyet pénteken adtak át.

A terület önkormányzati képviselője, Bazin Levente köszönetet mondott az összefogásért, amit a lakosok tanúsítottak.

„Az elejétől kezdve szorosan együtt tudtunk működni az itt élőkkel” – jellemezte a folyamatot, majd hozzátette, hogy fejlődő környékről van szó, aminek „bőven kijárt egy ilyen minőségű út. Folytatni fogom, hogy hasonló, minőségi aszfaltos utak épüljenek meg”.

Kép
Bazin Levente, Varga László, Durda Péter és Boros Zoltán. | Fotók: Juhász Ákos

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 380 méteren épült meg az útszakasz, amely 6 méter széles és mindkét oldalán szegélykő határolja. Két réteg aszfalt fedi a felületet, és csapadékvíz-elvezető rendszert is beépített a kivitelező a hosszabb távú állagmegóvás végett. Továbbá megépült 12 új parkolóhely is az út mentén – mindezt Durda Pétertől, a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztálya városüzemeltetési és műszaki osztályának vezetőjétől tudtuk meg.

Varga László országgyűlési képviselő szintén köszönetet mondott az utca lakosainak az összefogásért, majd hozzátette: „nagyon sok adóssága van még Miskolcnak a lakosok felé az utak állapotának tekintetében. Álláspontom szerint ez nem a város hibája, hanem bő egy évtizede nagyon elhanyagoltak a belterületi útépítések és felújítások” – fogalmazott a megye 2-es egyéni választókerület közös ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje.

Arra is kitért, hogy szerinte ez egy nagyobb forrást igénylő ügy, amelyre többször felhívta az országgyűlés politikusainak figyelmét. „Indítványaimat rendre leszavazták” – folytatta, valamint hozzátette, hogy olyan kormányra van szüksége a városnak, amely segít megoldani a miskolciak problémáit.

Kép
Az érintett útszakasz

A lakosok képviseletében Boros Zoltán köszönte meg a beruházást. Elmondta, a közösség régóta vágyott erre az útszakaszra, ami példás összefogás mentén épült meg.

„A közös ügy érdekében mind a három érintett utca összes lakója hozzájárult” – jegyezte meg.

A zuhogó esőben megtartott átadón szemléltetésképpen hozzátette: „ha nem lenne itt ez az út, akkor most gumicsizmában állnánk a nagyjából bokáig érő sárban”. Véleménye szerint az új útszakasztól nagyban javul majd az életminőségük.

A beruházás összköltsége több mint 25 millió forint volt, ennek a 20 százalékát a lakosok állták. A fennmaradó összeget az önkormányzat költségvetéséből és Bazin Levente fejlesztési alapjából finanszírozták. Az utcát érintő munka mellett egy környező híd általános karbantartása, festése, illetve a vízelvezető tisztítása, javítása is megtörtént.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
GasztroPLACC  Beer&Burger Miskolctapolcán
Hamburgerek, kraft sörök és zene Miskolctapolcán
MiskolcGasztroSzabadidő
Hamburgerek, kraft sörök és zene töltötték meg élettel szombat este a Pazár István sétányt. A GasztroPLACC – Beer & Burger kétnapos rendezvénye Miskolctapolcán zárult, ahol sokan ettek, ittak, beszélgettek, és hosszabban is ott maradtak a jó hangulat miatt.
Képgaléria
Grund Piknik a Népkertben
Sporttal és piknikhangulattal telt meg a Népkert
MiskolcSzabadidő
Játékkal, mozgással és kötetlen sportolási lehetőségekkel indult el szombat délután a Grund Piknik a miskolci Népkertben. Az ingyenes sportdélután egy programsorozat első állomása volt, amelynek célja, hogy a sport ne csak a versenyről, hanem a közös játékról és az együtt töltött időről is szóljon.
A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.