Ugrás a tartalomra

Nem beszüntetik, hanem felfüggesztik a sztrájkot a pedagógusok

Létrehozva
Az április 3-i választások után ügyvivő kormány működik majd az új apparátus megalakulásáig, ez pedig nem hozhat érdemi döntéseket. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok nem tudnak kivel tárgyalni az ügyük képviseletében, így az új kormány megalakulásáig felfüggesztik a munkabeszüntetési akciókat is.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közleménye emlékeztet: az ügyvivő kormány "a szakszervezettel nem tud tárgyalni, ezáltal – a sztrájktörvény alapján – jogszerűen sztrájkolni sem lehet, mivel törvény szerint a sztrájk alatt is kötelező tárgyalni".

Kép
Miskolcon a Földes Ferenc Gimnázium oktatói is csatlakoztak a kezdeméynezéshez; MiNap-archív; Fotók: Horváth Csongor

"A sztrájkbizottságot nem oszlatjuk fel. A sztrájkot nem szüntetjük be" – csupán felfüggesztik azt, mint írják. Hogy lesz e még pedagógussztrájk, azt a jövőbeni tárgyalási folyamatok eredményétől teszik függővé.

Várhatóan májusban megalakul az új kormány, addig a pedagógusok foyltatják a sztrájk szervezésével kapcsolatos, illetve a felvilágosító és figyelemfelhívó tevékenységeket. Utóbbi részeként "látványos akciókat" is terveznek – írják közleményükben.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.