Ugrás a tartalomra

Orosz rulettet játszik, aki ittasan ül a volánhoz

Létrehozva
Országszerte közúti ellenőrzésekre kell számítani húsvétkor, a rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére koncentrálnak, és szondáztatják a sofőröket.
Kép
Járművezetőt szondáztat egy rendőr Budapesten, a Váci út elején vasárnap. Országszerte közúti ellenőrzéseket tartanak húsvétkor, a rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére koncentrálnak. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője korábban azt mondta: tavaly nem ellenőrizték célzottan a járművezetőket húsvétkor, mert úgy gondolták, a korábbi években annyiszor felhívták a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire, hogy már mindenki tudja, az alkohol és a vezetés összeegyeztethetetlen.

Bár azt gondolták - tette hozzá -, hogy "a társadalom elég felnőtt" ehhez, nem lett igazuk, nem lett kevesebb az ittas vezetések száma. Hozzátette: évente 1200 baleset történik ittas vezetés miatt, ez a balesetek mintegy 8,5-9 százaléka. Ezért úgy döntöttek, hogy visszatérnek a klasszikus ellenőrzésekhez. A maratoni ellenőrzőakció vasárnap este 8 órakor kezdődött, és húsvéthétfő 8-ig tart.

Óberling József figyelmeztetett: aki ittasan autóba ül, "orosz rulettet játszik", ittasan senki se vezessen.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság újabb kisfilmje az ittas járművezetés veszélyeire hívja fel a figyelmet… kicsit más szemszögből is:

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.