Ugrás a tartalomra

Miskolci Ötletmaraton: Nincs olyan, hogy rossz ötlet!

Létrehozva
Mivel új, szokatlan formátummal dolgozik a Miskolci Ötletmaraton, sok kérdés merült fel az állampolgárok részéről, ezekre akartak válaszokat adni a szervezők keddi tájékoztató beszélgetésükön. Többen arról érdeklődtek, hogy milyen ötletekkel lehet jelentkezni, vagy hogyan lehet csapattagként részt venni az eseményen.

A Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában nevű rendezvény egy újabb lehetőség a miskolciak számára, hogy kifejtsék véleményüket és konkrét ötleteket fogalmazzanak meg arra, mitől lehetne élhetőbb hely a város.

A társadalmi hackathon mint módszer adja a formátum alapját és ez a technológiai világból eredő elképzelés már önmagában szokatlan sokak számára, hát még ennek a szociális témákra adaptált változata.

Kép
Tájékoztató beszélgetés a Miskolci Ötletmaratonról a Városháza Részvételi Irodájában; Fotók: Horváth Csongor

Április elején lépett az ötletmaraton szervezése a nyilvános szakaszba. Az eltelt idő alatt több visszajelzést is kaptak már a szervezők és az volt az egyik fő tapasztalatuk, hogy a miskolciak aktívak, szívesen csatlakoznának a programhoz, azonban több kérdésük merült fel.

Ezért szervezte meg a Dialóg Egyesület, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, az Északi Horizont Alapítvány, a Részvételi Pontok Hálózata és Miskolc önkormányzata a keddi tájékoztató fórumot. Kezdésként Molnár Aranka, a Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora a formátumról beszélt.

Kép
Molnár Aranka, szakmai koordinátor

Ahogy oldódott a hangulat, úgy jöttek a kérdések, és a tájékoztató átalakult beszélgetéssé. Aranka elmondta, hogy akik részt vettek a programon, többségükben még nem regisztráltak a május 6. és 8. közötti ötletmaratonra. Előtte „egyszerűen információt, biztatást és bátorítást akartak – megérteni, hogy mi is ez az egész” – mint fogalmazott a szakmai koordinátor.

Több ötletkezdeményt is behoztak az állampolgárok, például környezettudatos közösségi felelősségvállalás és a legendás kisavasi amfiteátrum közösségi térként történő újrahasznosítása is felmerült.

„Annyira nem része a kultúránknak, hogy megkérdeznek minket, hogy fontos a véleményünk és hogy mi is tehetünk a saját ügyünkért, hogy az embereknek szokatlan ez az elképzelés” – folytatta Molnár Aranka.

Kép

Hozzátette, az ötletmaratonnak nem az a célja, hogy elkészüljön egy lista állampolgári bejelentések alapján, amit majd megkap az önkormányzat vagy valamiféle intézkedő szervezet és mindent valóra vált róla. „Ez egy olyan módszer, ami a megvalósításban azokra az emberekre épít, akik kitalálták az ötletet. Az emberek cselekvése a lényeg” – mint fogalmazott a szakmai koordinátor.

A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy az ötletgyűjtő fázis, amit május 1-ig kitoltak a szervezők nem arról szól, hogy problémalistát kell összeállítani a Miskolci Ötletmaratonra. Konkrét ötleteket, vagy legalábbis ötletkezdeményeket valami olyasmire vonatkozóan, amitől élhetőbb hely lesz Miskolc.

Kép

Magán a rendezvényen ezeket az ötleteket dolgozzák ki a résztvevők mentorok segítségével, a legelejéről elindulva. Olyan tényezőket is figyelembe vesznek majd, hogy az miként lesz megvalósítható anyagilag, hogyan illeszkedik a lehető legtöbb ember igényeihez, vagy éppen fenntartható legyen a végeredmény. Ezután az emberek – az önkormányzat támogatása mellett – csatlakozhatnak a megvalósításhoz.

„Én azt javaslom, hogy legyenek bátran a miskolciak, vállalják a véleményüket a nyilvánosság előtt, mert abból mindig jó dolgok sülnek ki. Nincsen olyan, hogy rossz ötlet!” – zárta Molnár Aranka a beszélgetést.

A Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában nevű rendezvényt május 6. és 8 között valósítják meg. Ötletekkel vagy azokat a rendezvényen kidolgozó csapattagnak május 1-ig lehet jelentkezni. További információkat a program Facebook-oldalán és honlapján találhatnak az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.