Ugrás a tartalomra

Miskolcon járt Magyarország bagdadi nagykövete

Létrehozva
Tar Attilát Veres Pál polgármester fogadta a városházán szerdán.
Kép
Fotók: Mocsári László

Irakban található a világ legnagyobb olajkészlete, emiatt leginkább a feldolgozóiparban hasznosítható technológiai és tudástranszferre van szükségük. Veres Pál és a nagykövet áttekintették, melyek azok a területek, ahol együttműködéseket lehetne kialakítani.

Kép

A találkozón elhangzott az is, hogy az iraki egyetemek komolyan érdeklődnek a magyar ösztöndíj-programok iránt, a Miskolci Egyetem pedig nagyon komoly hagyományokkal rendelkezik például az olajmérnöki és más műszaki képzések terén, ezért is merült fel Miskolc kapcsolódási pontként.

Kép

Egy esetleges sikeres kapcsolat pedig hosszútávon a miskolci kis- és középvállalkozások közvetlen piacra lépését is segítheti a térségben.

Ez is érdekelhet

Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.
Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek a Dialóg Egyesülettel!
MiskolcSzabadidő
Újra meghirdette ifjúsági ötletpályázatát új közösségi programok szerveződése érdekében a Dialóg Egyesület, amelynek benyújtási határideje október 11.