Ugrás a tartalomra

Miskolc napján idesereglik a Magyar Állami Népi Együttes

Létrehozva
Május 11-én, Miskolc város napján a Miskolci Nemzeti Színházban lép fel a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. A Tamási Áron Énekes madár című színműve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadást tekinthetik majd meg a nézők, ami korszakokon átívelő táncélményt ígér.

Különleges díszelőadás tetőzi majd a városnapi programok sorát május 11-én. Visszatér Miskolcra a Magyar Állami Népi Együttes, hogy nagyszínházi előadásával megkoronázza az egésznapos ünnepséget.

Fedor Vilmos polgármesteri megbízott elmondta, hogy az együttes tánc- és zenekarának fellépése már önmagában kuriózumnak számít, hiszen régóta nem jártak Miskolcon. A hetvenedik, jubileumi évadát ünneplő társulat különleges előadással készült ennek a jeles dátumnak a megünneplésére.

Kép
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház

Így született meg Tamási Áron Énekes madár című színműve nyomán az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című darab. Erdélyi zenék és táncok adják vissza azokat a gondolatokat, amiket az eredeti szerző évtizedekkel ezelőtt megálmodott. A budapesti évadzáró előtt ez lesz az utolsó lehetőség, hogy a közönség megtekintse a produktumot.

„Az teszi nagyon különlegessé, hogy egyszerre jelenik meg a színpadon az irodalom, a népi hagyományok – a néptánc és a népzene. A mondandóját zenében, táncban és beszéddel közvetíti a nézők felé” – utalt arra a megbízott, hogy a táncosok szövegeket is elmondanak.

Kép

Egy másik különlegességet is hangsúlyozott Fedor Vilmos: „Az ember azt gondolná, hogy néptáncegyüttesként hagyományos népviseletben lépnek fel. Azonban a folklór is változik a világgal és mindig képes megújulni. Ezt láthatjuk a színpadon, ahogy a fiatalok tarisznyával és tornacipőben játszanak”.

Fedor Vilmos szerint a műfaj kortalan, így bárkinek ajánlja, hogy menjen el május 11-én a 19 órakor a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínházában kezdődő előadásra, amelyről további információkat a színház honlapján találhatnak.

„Ebben a műfajban az ország legrangosabb együttese lép fel Miskolcon. Sokkal többről van szó, mint egyszerű táncszínházi produkcióról” – zárta ajánlóját a polgármesteri megbízott.

Ez is érdekelhet

Csúcsra járatják magukat Nyíregyházán
MiskolcSport
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelye ad otthont a fedett pályás országos atlétikai- és téli dobóbajnokságnak.
Siker volt a tavaszindító növénycsere a könyvtárban
MiskolcÉletmódSzabadidőKörnyezetBulvár
Mag- és növénycsere programmal várta az érdeklődőket a Miskolci Egyetem Könyvtára. A kezdeményezés célja a fenntarthatóság erősítése és a kertbarát közösség építése volt.
Végre megújulnak a miskolctapolcai rendelők
MiskolcEgészség
Az előző városvezetés által az elmúlt években elhanyagolt, így életveszélyessé vált miskolctapolcai rendelőintézet felújítása, sőt kibővítése hamarosan elkezdődhet.
Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.