Ugrás a tartalomra

Meghalt Berki Krisztián

Létrehozva
A focikapusból lett médiaceleb 41 éves korában hunyt el. A hírt a rendőrség is megerősítette.
Kép
Fotó: Marjai János / 24.HU

A Blikk információi szerint péntek reggel meghalt Berki Krisztián. Pénteken reggel több rendőr és egy mentőautó ment ki Berki Krisztián IX. kerületi lakásához. A lépcsőházat lezárták a rendőrök. Médiahírek szerint napok óta vitatkozást és ordibálást lehetett hallani a házban. 

A helyszínen látták Berki Krisztián feleségét, Mazsit, valamint időközben megérkezett volt felesége, Hódi Pamela és vele közös lányuk is. Az esettel kapcsolatban a rendőrség korábban az Origónak azt mondta, hogy haláleset miatt tartanak szemlét és idegenkezűség nem merült fel, vagyis nem gyilkosság történt.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.