Ugrás a tartalomra

Megmutatnák a városrészek „fűszerét”

Létrehozva
Az I. Miskolci Ötletmaratonon harmadik helyezést ért el a Miskolci Erőleves csapata. A tagok több különböző ötletet összegyúrva, 48 óra alatt kidolgoztak egy projekttervet arra vonatkozóan, hogyan ismerhetnék meg egymást jobban a különböző városrészek – egymás helyi különlegességén, „fűszerén” keresztül.

A rendezvény egyik fő célját, az állampolgárok közös gondolkodását, kompromisszumkészségét jól példázza a Miskolci Erőleves csapata. Négy olyan ember állt össze egy projektterv kidolgozására, akik alapvetően négy különböző ötlettel érkeztek a 48 óráig tartó rendezvényre.

Kép
A projektterv prezentálása közben; Fotó: Horváth Csongor

Egyikük, Szabó Zoltán mesélt nekünk a folyamatról, ami a harmadik helyet érő projekttervig vezetett. Felidézte, hogy volt, aki felnőtt játszóteret szeretett volna, másik társuk egy dombágyás ötletét hozta be, Zoltán maga a város egy régi hiányosságát, adatbázist szeretett volna a miskolci fákról, míg a negyedik csapattag a saját városrészét, Észak-Kiliánt népszerűsítette volna.

Ők négyen végül összedugták a fejüket, és „az lett a kompromisszumos ötlet, hogy mindenki elképzelése befér egy városrészi rendezvény helyszínére” – mondta Zoltán, hozzátéve: a többi elem nem feltétlenül kötődik szorosan az Észak-Kiliánhoz, ezért kiterjesztették az ötlet egy kvázi útmutató elkészítésére.

Ennek pedig az a lényege, hogy az adott városrészek hogyan tudnak egy programsorozat részeként bemutatkozni, a helyi értékeket feltárni és erősíteni a lakosok identitását. Ez lenne a Miskolci Erőleves, egy „recept”, ami a lokális „fűszereket” ismertetné meg másokkal. Azt a pluszt, ami különlegessé teszi az adott városrészt, amit többnyire csak az ott élők ismernek, de ők nagyon.

Kép
Jakab Zsolt nagy egyeztetések közepette egy másik csapat tagjaival; Fotó: Juhász Ákos

A munkafolyamatra úgy emlékezett vissza Zoltán, hogy az jól működött. Alapjáraton azért, mert „erős jobbító szándékkal bíró emberek áldozták erre a hétvégéjüket” – mint fogalmazott. Emellett kiemelte, hogy „egy félreérthető mondat, egy hangos szó vagy pikírt megjegyzés nem volt. Teljes harmóniában és békességben ment a dolog”.

A harmadik helyezéssel százezer forintos kezdőlökést kaptak a tervük megvalósításához. A pilotot Észak-Kiliánban tervezik megrendezni, erről már egy másik csapattag, Jakab Zsolt mesélt.

Különböző „tereket” hoznának létre a bemutatkozáshoz, amik bizonyos tematikákat képviselnek. Példaként megemlítette Zsolt a zöld udvart, „amibe beletartozik minden olyan zöldség, ami előfordul a városrészben” – legyen szó a környék fáiról, a lakók kiskertjeiről, dombágyásról vagy bármilyen környezetközpontú kezdeményezésről.

Kép
A Miskolci Erőleves csapat és mentoruk; Fotó: Horváth Csongor

Lehetne gasztroudvar a környék étel-ital különlegességeivel, termelőivel, vagy a helyi kulturális értékeket bemutató rész. „Nekünk huszonhét udvarunk van” – fűzte hozzá Zsolt Észak-Kilián kapcsán. Ez jó nagy szám, úgyhogy felvezetésként „elő-eseményeket” terveznek majd, amin egy-egy udvar vesz részt.

Mindenesetre a cél változatlan: a helyi, városrészi értékek bemutatása, a tapasztalatokból pedig útmutatót írni Miskolc más körzetei számára – hogy az ő fűszerük is bekerüljön a Miskolci Erőlevesbe.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.