Ugrás a tartalomra

Határátlépés: két számjegyűre nőtt az infláció

Létrehozva
Átlépte a lélektani határt és 10,7 százalékra nőtt az éves infláció májusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Legutóbb több mint 20 éve, 2001 nyarán volt két számjegyű áremelkedés, akkor 10,8 százalékon tetőzött a pénzromlás üteme.

Mivel áprilisban még „csak” 9,5 százalékos volt az infláció, ez egy hónap alatt 1,2 százalékos gyorsulást jelent. A fogyasztói árak havi emelkedése ennél is nagyobb, 1,7 százalékos volt. Ez szintén gyorsuló mértéket jelez, áprilisban még csak 1,6 százalék volt ez az érték.

A szezonális hatásoktól megtisztított, úgynevezett maginfláció még ennél is magasabb, 12,2 százalékos volt májusban. Ebbe nincsenek beleszámítva olyan gyorsan változó árú termékek, mint az üzemanyag, az energia és a gyógyszerek.

A KSH adatai szerint az utóbbi 12 hónapban az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek drágultak a legjobban, míg a háztartási energia és a ruházkodási cikkek ára nem növekedett annyira. Az élelmiszerek ára májusban 18,6 százalékkal emelkedett, ezen belül például a margarin ára több mint 40 százalékkal, a kenyér, a száraztészta, a baromfihús és a tejtermékek és sajtok ára több mint 30 százalékkal nőtt.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,4 százalékkal drágultak, a tartós fogyasztási cikkek 11,4 százalékkal, míg a lakásjavító és -karbantartó cikkek 28,3 százalékkal. Az állateledelek ára 22,3 százalékkal, a járműüzemanyagoké 10,8 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 6,8 százalékkal emelkedett.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.