Ugrás a tartalomra

A helyi közösség szervezte, de nem csak a helyieket várták tartalmas programokkal a III. Észak-Kiliáni Juniálison

Létrehozva
A szombati városrészi dzsemborit a helyiek szervezték a helyieknek és bárkinek, aki kicsit szerette volna megismerni a lakóközösséget. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kacat bazár, kézműves foglalkozások, sportversenyek és koncertek – a többi között ilyen programokkal várta az érdeklődőket a III. Észak-Kilián Juniális közösségi piknik szombaton. 

Kép


Az eseménnyel kapcsolatban korábban Jakab Zsolt, a közösség egyik oszlopos tagja felidézte, hogy néhány éve szervezték meg az első Juniálist, négy éve. Hozzátette, a mostani azért pusztán a harmadik rendezvény, mert tavaly a koronavírus-világjárvány miatt kihagytak egy évet.

Kép


A siker nyomán gyorsan hagyománnyá is vált a kezdeményezés, aminek tulajdonképpeni célja összehozni a lakóközösséget.

Kép


Azonban emellett más folyamatokat is elindított az említett első Juniális. A közösség megérezve saját erejét erőre kapott, egyre aktívabb és formálisabb lett: kinőtt belőlük a Kilián-Észak Közössége, azaz a KÉK, akik a fentebb említett akciókat is megszervezik.

Kép


A mostani programot is közösen szervezték, és munkájuknak köszönhetően egy klasszikus dzsemborira várták a kicsiket és nagyokat egyaránt, egyebek mellett a Sztrapacska Blues Band és a HaveRock fellépésével. A programokhoz több szervezet és szerveződés is csatlakozott. Mások mellett a Részvételi Pontok Hálózatának több tagja, akik más városrészeket képviseltek.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.