Ugrás a tartalomra

Folyamatosan emelkednek a lakbérek országszerte

Létrehozva
Gyorsuló ütemben nőttek a lakbérek májusban: az előző hónaphoz képest országosan 2,6 százalékkal emelkedtek a kínálati árak - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.

Az előző év azonos időszakához képest országosan és Budapesten egyaránt 21 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, a járvány előtti, 2020 januári csúcspontot pedig 9,7, illetve 5,8 százalékkal haladták meg a májusi lakbérek - olvasható a KSH honlapján.

A 2022 májusáig figyelembe vett hirdetések 60 százaléka fővárosi, 25 százaléka megyei jogú, 13 százaléka nem megyei jogú városban lévő lakásra vonatkozott. Az év első öt hónapjának kínálata összességében is elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ingatlan.com kedden az MTI-nek eljutatott közleménye idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy a legfrissebb adatok illenek az eddigi trendbe, azaz folyamatosan emelkednek a bérleti díjak. A drágulást tompíthatná a kínálat bővülése, ám az csak a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, július közepén várható.

Az ingatlanhirdetési portál összefoglalója szerint Budapesten 190 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A fővároson kívüli piacon pedig az látszik, hogy a megyeszékhelyeken 92 500 és 150 ezer forint között szóródnak a bérleti díjak. A legdrágább városok közé sorolható Veszprém, Debrecen és Székesfehérvár. Továbbra is a legolcsóbbak közé tartozik Kaposvár, Salgótarján és Szekszárd, utóbbi városokban 100 ezer forint alatt maradt az átlagos bérleti díj.

(A külső kép illusztráció, fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.