Ugrás a tartalomra

Szeptember végén tartják az időközi választást Miskolcon

Létrehozva
Azért kellett időközit kiírni, mert a 3-as számú egyéni választókerület képviselője listán bekerült a parlamentbe. A Helyi Választási Bizottság szerdán kitűzte a választás időpontját.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Szeptember 25-én szavaz újra Miskolc, a választási értesítőket augusztus 5-éig kiküldik, 6-ától tudják átvenni az ajánlóíveket a pártok, amiket augusztus 22-éig kell majd leadniuk. A kampányidőszak augusztus 6-án kezdődik. A Helyi Választási Bizottság szerdai ülésén egyhangúlag elfogadta az időpontot.

Mint ismert, a miskolci 3-as számú egyéni választókerület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea listán bekerült a parlamentbe. Itteni mandátumáról május végén mondott le az összeférhetetlenség miatt.

A bizottság döntött arról is, hogy Orosz Gábor legyen az elnökhelyettes. A tagság a 2019-es megválasztásuk óta jelentősen változott: Kárpáti Zoltán és Schmidtné Törő Irén 2020 szeptemberében lemondott tagságáról, Fellegvári Zoltán lépett be a helyükre, viszont ő tavaly júniusban elhunyt. Elnökhelyettesi tisztségére most tehát új tagot választott a bizottság.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.