Ugrás a tartalomra

Megszűnik a nyomatott Világgazdaság és Figyelő

Létrehozva
Folytatódik a nyomtatott lappiac zuhanórepülése, a KESMA június 30-ával újabb két lapját szünteti meg. 

Megszűnik a Figyelő című hetilap és a Világgazdaság napilap nyomtatott változata, a két lap csütörtökön jelenik meg utoljára - írja a hvg.hu.

A lap értesülései szerint a döntést a szerkesztőségeknek Csermely Péter, a lapokat kiadó Mediaworks tartalomafejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese jelentette be szerda délután.

Mint írják, a újságírók többsége megtarthatja az állását, a jövőben az Origo és a Magyar Nemzet gazdasági tartalmainak előállításában vehetnek részt.

A bezárást a lap vezetői a növekvő energia- és papírárakkal indokolták.

A Világgazdaság 1969 óta jelent meg, a lap a kétezres évek elején került a több megyei lapot is kiadó Axel Springer tulajdonába. Innen vezetett az út a 2014-ben létrehozott Mediaworkshöz, ahová alapvetően azok a sajtótermékek kerültek, amelyek kimaradtak az AS és a Ringier fúziójából.

Az 1957 óta megjelenő gazdasági hetilap, a Figyelő nem sokkal a Népszabadság 2016 őszi bezárása után került a NER érdekeltségi körébe.

A hvg.hu cikkében emlékeztet:  a kormánypárti KESMA alá tartozó, körülbelül 500 médiatermék közül az elmúlt hónapokban hármat szüntettek meg, az ellenzéki települések lakóit célzó City7-et, a FourFourTwo magazint, valamint a Pesti Srácokból kinőtt Pesti TV-t, de érkeztek már hírek a Ripost bulvárlap megszüntetéséről (illetve a Borsba olvasztásáról) is.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.