Ugrás a tartalomra

Már javában épül a stadion melletti McDonald’s

Létrehozva
A diósgyőri városrészben sem a pártállam időszakában, sem a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben nem alakult ki nagyobb kereskedelmi célú létesítmény. A gyorséttermi lánc megjelenésével valami mintha elkezdődött volna. Főépítészi álláspont a területről és a beruházásról.
Kép
Fotók: Parai Roland

A szocialista érában a mai Újgyőri főtéren túlra nagyobb kereskedelmi létesítmények nem „merészkedtek”. E szembeötlő hiányosságnak és elmaradásnak az indítékai között szerepelhetett – Szunyogh László vélekedése alapján – az, hogy az egykor önállóságra törő diósgyőri identitást ezzel is „megtörje” az akkori vezetés.

Népes diósgyőri lakosság ide vagy oda, Miskolc főépítésze szerint annak, hogy a nagyobb miskolci bevásárlóközpontok – a belvároson kívül – a település északi, keleti és déli bejáratainál találták meg a helyüket, praktikusan az volt az oka, hogy a Bükk felől jóval kisebb forgalommal kellett számolni – pláne, ha a város (akár akkori) agglomerációs körülbástyázottságára pillantunk. (Ennek mindmáig kiható hátrányaira nem szükséges különösebben sok szót vesztegetnünk, elég, ha csak a vonatkozó közlekedési útvonal zsúfoltságára és a helyiek utazásra elvesztegetett időmennyiségére gondolunk.)

Kép

– Diósgyőrben nincs is más alkalmas terület nagy bevásárlóközpont létesítésére. Bő évtizede föl is merült annak megvalósítása, akkor a Tesco vásárolta meg a telket. Az önkormányzat a területet elő is készítette, így megtörténhetett a szennyezett talaj kezelése és ártalmatlanítása. A tervet azonban elsodorta az élet, a korabeli gazdasági válság, később a kormányzat pláza-stop rendelete is közrejátszhatott a meghiúsulásban – idézte fel a főépítész.

A 2019 őszén felálló városvezetés szintúgy a megvalósítás lehetőségén kezdett munkálkodni. Időközben új tulaja lett a teleknek, majd rövidesen a McDonald's is feltűnt a színen. A nemzetközi üzlethálózat terjeszkedési szándékait alighanem a pandémia is felerősítette, miután az elrendelt járványügyi korlátozások idején a drive-in típusú gyorséttermek szolgáltatása iránti igény hazánkban is megnövekedett.

Kép

– Tudjuk, ha egy világmárka valahol megtelepül, az felértékeli a környező területet is. Ugyanakkor felhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a terület többre hivatott, többre alkalmas – húzta alá a főépítész. Annál is inkább, mivel a városkép szempontjából is szerencsésebb – fejtegette a szakember –, ha valamilyen üzletközpontba integráltan kap helyet egy gyorsétterem.

Szunyogh László beszámolója alapján a városvezetés számolt azzal, hogy az egyeztetéseken a McDonald's mindezekkel szembeni érdekei is fel fognak merülni, végül mégiscsak sikerült rávezetni a befektető céget arra, hogy leendő építményüket úgy igazítsák, hogy az ne foglalja el a teljes utcai frontot. Ennélfogva abban maradtak, hogy az ingatlan a rövidebb oldalával fordul az Andrássy utca felé – helyet hagyva ezzel egy zöldsávnak. A feleknek sikerült abban is megállapodniuk, hogy nem a főutcáról ágazik majd le behajtó a parkolóhoz.

Kép

Miután a városi önkormányzat főépítésze a beruházáshoz a településképi hozzájárulást megadta a McDonald's számára, úgy az a világszerte ismert típusépületét építtetheti meg – terasszal és parkolóval. Az épülő objektum mögött fennmaradó terület hasznosítását – a városvezetés tudomása alapján üzletközpont létrehozásával – a DVTK-hoz kötődő cégcsoport már előkészíti. 

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.