Ugrás a tartalomra

Öt helyszínen helyezett üzembe párakapukat a Városgazda

Létrehozva
Használt KRESZ tartóoszlopokból saját gyártású párakapukat készített a Városgazda a hétre kihirdetett harmadfokú hőségriasztás miatt.
Kép

A társaság munkatársai eddig a város öt pontján helyeztek üzembe párakapukat: a Centrum Áruháznál, az egykori Otthon étterem előtti téren, a Szent István téren, az Avas III-as ütemében lévő OTP Bank előtt, valamint Diósgyőrben az Ady Endre Művelődési Ház előtt.

Kép

A városban a vízvételi lehetőségek függvényében állították fel a párakapukat, melyek a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt segítik a hűsölni vágyókat.

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.