Ugrás a tartalomra

Bilincsben vitték el a rendőrök a Kutyapárt két társelnökét a katás tüntetésről

Létrehozva
A rendőrök megbilincselték és elvitték a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két társelnökét, Kovács Gergelyt és Döme Zsuzsannát a kata radikális átalakítása elleni szerda esti budapesti tüntetésről.

Ahogy egy olvasó által készített alábbi videón látszik, előbb Kovácsot, majd Dömét bilincselik meg. Az olvasó szerint mindez hajnali fél egy után nem sokkal történt az Erzsébet híd budai hídfőjénél.

„Hölgyem, helyszínbiztosítással kapcsolatos szabálysértés miatt elő lesz állítva a kerületi rendőrkapitányságon, megértette? Önnel szemben kényszerítőeszközt fogunk alkalmazni” – hallható az egyik rendőr a felvételen:

Kovács Gergely megbilincselése még nem látható a videón, de az egyik rendőr elmondása szerint Dömét a Kováccsal szembeni intézkedés zavarása miatt állítják elő, mert „gátolta a munkájukat”.

A cikk megjelenése előtt írásban kérdezte meg a Telex a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), hogy mi volt a két politikus ellen végrehajtott rendőri intézkedés pontos indoka, indult-e ellenük eljárás, illetve meddig voltak őrizetben.

Hajnalban választ is kapott a portál: „Az Erzsébet hídon 2022. július 14-én 0 óra 30 perc körül néhányan a rendőrök többszöri felszólítása ellenére újra visszamentek az úttestre. Őrizetbe vétel nem történt, két embert szabálysértés tovább folytatása miatt állítottak elő. Az egyiküknél kábítószergyanús anyagot találtak, melyből a férfi saját elmondása szerint fogyasztott, emiatt büntetőeljárás is indult vele szemben” – válaszolta a BRFK.

(Címlapkép: Kovács Gergely a GTA-ban; Fotó: MKKP-Facebook

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.