Ugrás a tartalomra

Nehéz időkben ismerik el a legjobbakat 

Létrehozva
A miskolci villamosközlekedés 125 éves fennállásának alkalmából kitüntetett MVK-dolgozókat fogadta Veres Pál polgármester csütörtök délelőtt. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Az évforduló alkalmából rendezett múlt keddi ünnepségen a közlekedési társaság a legmagasabb elismeréseit osztotta ki. A 2000-ben alapított Meszléri Zoltán díjat azok a főállású szakemberek kapják, akik legalább egy évtizede dolgoznak a vállalatnál, és kimagasló, maradandó, példamutató munkát végeznek a közösségi közlekedés érdekében.

Kép

Szaniszló György közvetlenül nyugdíjazása előtt áll. 1990 óta csoportvezetőként, forgalmi üzemmérnökként is dolgozott, 1997-ben villamosvezetői tanfolyamát épp a másik kitüntetett segítségével teljesítette. – Folyamatos fejlődés és változás jellemezte a vállalatot ezekben az évtizedekben, sokkal korszerűbb lett minden – fogalmazott.

Kép

Berta József villamosvezénylési csoportvezetőként dolgozik az MVK-nál. 1983-tól kezdve éveken át vezetett villamost, majd szakoktató, később közlekedési tiszt lett, de a forgalombiztonsággal is foglalkozott. 1987-től forgalmi vezetői státuszban a villamosvezetők oktatása a feladata. Egész élete a miskolci villamosközlekedéshez köti, a cég közlekedési múzeumának létrehozása is a nevéhez köthető.

Kép

A díjazottakat vendégül látó Veres Pál rámutatott: a tömegközlekedést olykor érő kritikákat a cég dolgozói az utasoktól sokszor közvetlenül kapják meg, mindezzel együtt hihetetlen odaadással, fegyelemmel és magas színvonalon végzik munkájukat. A polgármester szerint büszkék lehetünk arra, hogy a város speciális szerkezete ellenére – a jelenlegi anyagi lehetőségeket és utasigényeket figyelembe véve is – ilyen minőségben tudják kiszolgálni a lakosokat a vállalat munkatársai. – Bízom abban, hogy a tömegközlekedés jelentősége tovább fog nőni – összegzett a városvezető. 

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.