1956 októbere… legendás idők, legendás szereplőkkel. Közülük is kiemelkedik Nagy Attila színész, aki ezt a vészterhes időszakot épp városunkban tölti. Fontos szerepe lett a miskolci eseményekben.
A nagy múltú Miskolci Nemzeti Színházban összesen nyolc szerepet játszottam, de ezek közül a legemlékezetesebb Katona József Bánk bánjának címszerepe volt. Arra gondoltam, hogy most már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy híres színész legyek. Aztán mégis történt valami, ami felforgatta az életemet. 1956. október 23-án, délután szóltak nekem, hogy a színház közelében lévő Kossuth utcai kultúrházban irodalmi rendezvény lesz, amelyen részt vesz Budapestről Illyés Gyula is. Az ő kérésére a miskolci Szabó Lőrinc verseit szavaltam a népes közönség előtt. Itt értesültünk arról, hogy Budapesten tüntetés van.
Október 25-én több színésztársammal együtt elmentünk a miskolci Műegyetem melletti rétre, és ott sokadmagunkkal hallgattuk a felszólalókat. Jó néhányan felismertek, integettek nekem, aztán ketten odaléptek hozzám, és felkértek, hogy menjek föl a mikrofonhoz és szavaljak. Hosszú kabátomban, kalapomat idegesen forgatva felmentem a mikrofonhoz, és elszavaltam a Szózatot. A tömeg síri csendben hallgatta, majd amikor befejeztem, óriási tapsban tört ki. Ez volt az a pillanat, ami engem a forradalmi cselekmények élére sodort. Együtt vonultam a tömeggel az egyetemről Miskolc belvárosába, és akkor ott, a Petőfi téren, ahol a tüntetők követelték, hogy újra szavaljak, segítettek fölkapaszkodni a szobor talapzatára, ahonnan – mikrofon nem lévén – teli torokból mondtam el Petői Sándor Nemzeti dalát. A refrént ezrek kiáltották velem együtt.
„Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”
Erről fényképek és filmfelvétel is készült, amely az utókor számára is megörökítette a forradalom e gyönyörű pillanatait. Akkor, ott, mindenki eggyé vált, és senki nem gondolta, hogy ami elkezdődött, és ami esélyt jelentett arra, hogy az életünk jobbra forduljon, néhány nap múlva véres borzalommá válik.
A fegyházban minden reggel ugyanúgy kezdődött. Koppanó lépések, aztán kiabálás… aztán reggeli. Most azonban tisztán hallotta, hogy hárman is jönnek a folyosón. Kulcscsomózörgés… majd a retesz megszokott csattanása… aztán kitárult a cella ajtaja. Egy civil és két szolgálatban lévő fegyőr állt az ajtóban. Az egyikük közölte: „Készülődjön. Önt délelőtt kiengedjük.” Először nem is értette. Aztán, látva tanácstalanságát, még egyszer rászóltak.
Egy órával később beesett arcú, sápadt fiatalember lépett ki az utcára, s hunyorogva nézett a nap felé. Több mint négy év telt el azóta, mióta egy éjszaka a miskolci Hunyadi utcai albérletben letartóztatták. És most szabad. Tétován lépett néhányat, várva, hogy majdcsak jön valaki érte, majd lassan, zsákba rakott holmiját kezében tartva elindult. Hogy hova, még maga sem tudta, csak el innen, amilyen gyorsan csak lehet.
Nagy Attila 1933-ban született Pácinban, gimnáziumi tanulmányait Miskolcon végezte. 1955-ben fejezte be a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött.
Nagy Attila az ’56-os forradalom miskolci történetének meghatározó alakja volt. A fiatal színész véletlenül került az események sodrába, de két nap múlva már a forradalom egyik megyei vezetője lett. 1957-ben letartóztatták, 12 évnyi börtönre ítélték.1961-es szabadulása után visszatérhetett a pályára, kivételes tehetsége a legnépszerűbb színészek közé emelte. A rendszerváltáskor került a parlamentbe, a politikai csatározásokat azonban nem bírta a szíve, 1992-ben elhunyt. Szobrát 2006. október 23-án avatták fel a Miskolci Nemzeti Színház Déryné kertjében.
