Ugrás a tartalomra

Itt vannak az új katatörvény részletei

Létrehozva
A törvény azt követően jelent meg hivatalosan, hogy azt hétfőn aláírta Novák Katalin köztársasági elnök.
Kép
Pillanatkép a katatörvény elfogadását követően kirobbant tüntetésekről. Fotó: Infostart

Megjelent a Magyar Közlöny hétfő este közzétett számában a Novák Katalin köztársasági elnök által aláírt új katatörvény, ami azoknak a kisvállalkozóknak a működését szabályozza, akik szeptember 1-jétől is benne akarnak maradni a kata szerinti adózásban.

Az új törvény talán legfontosabb részlete, hogy a katások szeptembertől kizárólag a lakosságnak értékesítő főfoglalkozású egyéni vállalkozók lehetnek, cégeknek, jogi személyeknek már nem nyújthatnak szolgáltatást. A kata esetében a tételes adó mértéke havonta ötvenezer forint.

Az új törvény átmeneti rendelkezései közt szerepel, hogy akinek augusztus 31-én fennáll a katás jogviszonya, annak az év első nyolc hónapjára havonta 1,5 millió forintra, azaz összesen 12 millió forintra emelkedik az a bevételi határ, ameddig nem kell 40 százalékos különadót fizetnie. A korábbi törvény alapján a januártól augusztus végéig katázóknak időarányosan 8 millió forint lenne ez a határ. Vagyis annak is büntetőadó nélkül lehet 12 milliós árbevétele, aki 2022-ben csak nyolc hónapot lesz katás.

A katatörvény szerint - melyet amúgy hétfő este írt alá Novák Katalin - az új katás adózásra augusztus 1-től lehet bejelentkezni. Az az egyéni vállalkozó, aki szeptembertől már nem jogosult az új katára, a törvény szerint október 31-ig jelentkezhet be a személyi jövedelemadó szerinti átalányadózásra.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.
Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.