Ugrás a tartalomra

Változás a parkolásban

Létrehozva
Módosulnak a parkolási zónák augusztus 1-jétől, és ekkortól már csak a teljesen elektromos meghajtású autók esetében lesz ingyenes a parkolás. Változnak a díjtételek is, karácsony környékén azonban térítésmentesen lehet majd parkolni Miskolcon.

A szigorításokra azért volt szükség, mert a parkolókat üzemeltető Városgazda Nonprofit Kft. szerint túltelítettek a várakozóhelyek a borsodi megyeszékhelyen. A júniusi közgyűlés elé éppen ezért egy több módosítást is tartalmazó előterjesztés került, amit végül a képviselők többsége megszavazott. Ennek értelmében augusztus 1-jétől több változás lép életbe.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Emelkednek például a parkolási díjak. Ahogy azt már korábban lapunk is megírta, átlagosan 40 forinttal kell majd többet fizetni óránkért, a zöld zónában 400 forintról 440-re, a sárgában 220 forintról 260-ra nő az óradíj; a kék zóna megszűnik, pontosabban átsorolják a sárgába, számos sárga zónás területet pedig a zöldbe. A kombinált bérlet ára 80 ezer forintról 100 ezerre, a zöld zónásé 60 ezerről 75 ezerre, a sárga zónás bérlet ára pedig 44 ezer forintról 55 ezerre emelkedik. Utoljára egyébként éppen tíz évvel ezelőtt nőtt a bérletek ára, a jegyeké pedig 2017-ben. Ezek az összegek még így is alacsonyabbak több magyar nagyvárosénál. A többletbevételből új, modernebb eszközökkel frissülhet a parkolási rendszer Miskolcon.

Változás még, hogy augusztus 1-jétől kizárólag elektromos meghajtású járművek mentesülnek a várakozási díj megfizetése alól. Ezeket az autókat regisztrálni kell a Városgazda ügyfélszolgálatán - személyesen a Széchenyi utca 20. szám alatt található irodában (itt be kell mutatni a forgalmi engedélyt), elektronikus úton pedig a jármű forgalmijának mindkét oldalát jól leolvashatóan kell megküldeni az ugyfelszolgalat.parkolas@varosgazda.hu e-mail címre. Az autósok egy igazolást kapnak arról, hogy elektromos autóval rendelkeznek.

Az elfogadott rendeletnek egy fontos pontja van még: bevezetnek Miskolcon egy díjmentes időszakot, ami december 23-ától egészen január 1-jéig tart a felszíni díjfizető várakozási területeken. A városvezetés ezzel elsősorban a lakosság és az ünnepekre hazalátogató családtagok terhein szeretne könnyíteni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.