Ugrás a tartalomra

Egyszerre két új egységet is épít Miskolcon a világ vezető étteremhálózata

Létrehozva
A város negyedik és ötödik Mekijében, a Kiss Tábornok úton és a József Attila utcában még az idén meg is nyílhatnak a korszerű, autós kiszolgálással érkező egységek. A „Jövő Élménye” koncepció jegyében épített éttermek várhatóan 70-70 új munkahelyet biztosítanak majd a környéken élőknek.
Kép

A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a cég.

A Búza téri és a Miskolc Pláza étterem modernizálása nemrég fejeződött be, a harmadik, Soltész-Nagy Kálmán utcai étterem pedig ősszel újul meg. Az új étteremkoncepció alapvetően a digitalizációra épül, azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az éttermek külső és belső környezetére, megjelenésére is.

- Különleges és meglehetősen egyedi pillanat, hogy egyszerre két éttermet is építhetünk a miskolci vendégek számára - mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója. - Ráadásul egy olyan városban, ahol már hosszú idő óta jelen vagyunk. Ez jó példája annak, hogy növekedési startégiánkban nemcsak új településeken jelenünk meg szolgáltatásainkkal, hanem azt is folyamatosan elemezzük, mely városokban van lehetőség arra, hogy újabb egységekkel erősítsük a már kialakított hálózatot és a vendégek kiszolgálását. A „Jövő Élménye” koncepció még inkább a vendégélményt és a vendéget teszi a középpontba. Ezt az élményt a Búza téri és a Miskolc Pláza éttermek vendégei már megtapasztalhatták, és bízom benne, hogy még ebben az évben két új helyen is vendégül láthatjuk a miskolciakat.

Kép

A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. Az új miskolci egységekhez drive kiszolgáló rész is tartozik majd, így a vendégek autóik kényelmében is élvezhetik majd a mekizés élményét.

A McDonald’s a világ vezető étteremhálózata, amely több mint 100 országban mintegy 36 ezer egységgel áll a vendégek rendelkezésére. Magyarországon 1988-ban nyílt az első McDonald’s étterem. A jelenleg működő 104 étteremben dolgozó mintegy 7 ezer munkatárs évente átlagosan több mint 80 millió vendéget szolgál ki.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.