Ugrás a tartalomra

Évek óta nem volt ilyen jó minőségű a dinnye, mint idén nyáron

Létrehozva
- legalábbis a Miskolc Televízió által megkérdezett árusok és vevők szerint.
Kép
Fotó: Mocsári László

A mézédes magyar dinnye a nagy nyári hőségnek is köszönhető, a kánikula miatt azonban a szakemberek szerint a dinnyeszezon már elérte a csúcsát - innentől kezdve fokozatosan csökken a kínálat. Az ár pedig ennek megfelelően növekszik majd.

Most azonban még nincs hiány a piacon, az általunk megkérdezett árusok szerint egyelőre bőséges a választék. Pedig az idei hőség beárnyékolta a termelők és az árusítók nyarát: a csapadékhiány károkat okozott, ami a mennyiségen is megmutatkozik.

A sok napsütés és a meleg azonban kedvezett a minőségnek, így idén nyáron is a dinnye a sláger a piacokon.

A vásárlók kedvükre válogathatnak az árusok kínálata között, egyelőre nagy a választék. Az elmúlt hónapok száraz időjárása azonban a termelőknek sok bosszúságot okozott, hiszen valamennyi csapadékra a dinnyének is szüksége van, amit ebben az esetben mesterséges úton, a gazdáknak maguknak kellett megoldaniuk.

Ugyan az extrém hőség miatt az idei dinnyeszezon csúcsidőszaka lerövidülhet, az eladók szerint még bőven van kínálat. Hiánytól egyelőre nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított. Az árakat tekintve azonban már csak drágulás várható.

Ez is érdekelhet

Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.
Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek a Dialóg Egyesülettel!
MiskolcSzabadidő
Újra meghirdette ifjúsági ötletpályázatát új közösségi programok szerveződése érdekében a Dialóg Egyesület, amelynek benyújtási határideje október 11.