Ugrás a tartalomra

Száznál több ötlet érkezett a részvételi költségvetés felhasználására

Létrehozva
Eddig 126 ötlet érkezett, melynek többsége a köztereink szebbé, zöldebbé, élhetőbbé tételét szolgálja. A héten még várja a lakók javaslatait Miskolc önkormányzata.
Kép
Mocsári László felvétele a július közepi részvételi kitelepülésről

A miskolciak maguk is dönthetnek arról, hogy milyen irányba fejlődjön városuk. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, együttműködve a civilekkel, már tavaly meghirdette Részvételi Programját, idén pedig elindult a részvételi költségvetés. Ez 15 millió forintos elkülönített forrást jelent, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb ember érdekét szolgáló fejlesztések valósuljanak meg Miskolcon – írja közleményében a polgármesteri hivatal. 

Mint arra emlékeztetnek, a lakosság 3 kategóriában tehet javaslatot: Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc vagy Közös tereink. Az ötleteket a tervezzukmiskolcot.hu felületén, illetve személyesen a mellékelt részvételi pontokon tudják benyújtani.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.