Ugrás a tartalomra

Emberközeli fejlesztésekre van szüksége Miskolcnak

Létrehozva
Miközben az előző programozási ciklus maximális teljesítésére törekszik, a miskolci városvezetés már a következő időszak fejlesztéseit tervezi - amibe bevonják a miskolciakat is.
Kép
Képalá: Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere. Fotó: Mocsári László

Átadták június végén az oktatás és a kultúra új miskolci fellegvárát a belvárosban; a Csengey utcai művészeti központ - az egykori Szentpáli-általános iskola épülete - ugyanúgy uniós forrásból újulhatott meg, ahogy például az átadásra váró Horváth-tető kiépítése vagy a már megkezdett Dayka-átkötés. Miskolc további fejlesztéspolitikájáról a város alpolgármestere tájékoztatta lapunkat. Szopkó Tibor azt hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy minél több támogatást le tudjanak hívni a 2014-20-as európai uniós pályázati forrásokból.

- Nagyon komoly munkát kell beletenni, ugyanis 2019 októberében úgy vettük át Miskolc vezetését, hogy addig a mintegy 35 milliárd forintos keret alig 18-19 százalékát hívta le az előző városvezetés. Azóta az arányt feltornáztuk több mint 60 százalékra, és azon vagyunk, hogy legalább megközelítsük, de akár el is érjük a 100 százalékot 2023-ra. Addig kell ténylegesen átadni ezeket a fejlesztéseket - mondta.

A 2021-27-es időszakban kevesebb összegből, valamivel több mint 31 milliárd forintból gazdálkodhat Miskolc. Az alpolgármester hangsúlyozta, emberközeli fejlesztéseket szeretnének: óvodák, orvosi rendelők, járdák és utak, közösségi terek újulhatnak meg. Ezeknél - mutatott rá - szinte kizárólag csak uniós forrásokra támaszkodhatnak.

De ha már emberközeliség: az is fontos szempont számukra, hogy a miskolciakat már a tervezésbe is bevonják. Az a cél, hogy a részvételiség ténylegesen is megvalósuljon a borsodi megyeszékhelyen.

- Az emberközeli fejlesztésekről valóban közvetlenül szeretnénk majd beszélgetni a miskolciakkal - húzta alá Szopkó Tibor.

Arról is beszélt, hogy megteremtették a feltételeit annak, hogy Miskolcon a jövőben "rendben menjenek a fejlesztések": egy több mint negyvenfős főosztály foglalkozik a városfejlesztési, pályázati ügyekkel, legyen szó pénzügyi, jogi, műszaki vagy projektmenedzseri kérdésekről. És alpolgármesterként tanácsnokával együtt szintén ezért felel, de külső szakértőket is bevontak a munkába.

A legnagyobb kockázatot abban látja az alpolgármester, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság között a mai napig nem történt meg a partnerségi megállapodás aláírása.

- E nélkül csupán játékpénzről beszélhetünk, ha nem lesz aláírás, nem valósulhatnak meg a miskolci fejlesztések sem - hangoztatta, hozzátéve: "rendkívül magas fokú a bizonytalanság jelenleg ezen a téren".

- Ennek ellenére a város vezetése azt a döntést hozta, hogy előretekint, dolgozunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kormányzat meg tudjon egyezni az Európai Unióval, hogy az említett forrásokat megkaphassák a miskolciak. Hiszen őszintén hiszünk abban, hogy Miskolc a miskolciakért fejlődik. Ahogy megfogalmaztuk: Miskolc érted fejlődik! - tette hozzá Szopkó Tibor alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Anyukám Mondta, Ciao Martin és Bicikli tolvaj a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombat este élettel telt meg a Csengey-kert: a gyerekek belehuppantak a babzsákokba, a kemencében sült a pizza, a pultoknál pedig készültek a koktélok. Gasztroplacc nyílt a belvárosi udvarban.
Családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
Hidegfront hoz helyenként záport
Miskolc
Vasárnap hidegfront érkezik, a térségben kevés zápor alakulhat ki.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka
Felejthetetlen jubileumot ünnepelt az 50. Avasi Kvaterka - Sunset Party zárta az estét
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Szombaton jubilált az Avasi Kvaterka: az 50. alkalommal megrendezett esemény egész napos programkavalkáddal és egy látványos Sunset Partyval várta a látogatókat az Avason.
Képgaléria
50. Avasi Kvaterka- Avasi Arboretum
Ezt nem lehetett kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra vártak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.