Ugrás a tartalomra

Távhővezeték javítás miatt zárták le hétfőtől a Dankó Pista utca egy szakaszát

Létrehozva
A munkálatok miatt várhatóan augusztus 29-ig félpályás útlezárás lesz érvényben az érintett területen, ráadásul a belváros keleti részében a hibajavítás miatt egy ideig szünetelni fog a melegvíz szolgáltatás is.

Távhővezeték javítás lesz félpályás útlezárás augusztus 15 és várhatóan augusztus 29. között a Dankó Pista utca – Mádai Lajos utca kereszteződésben a Király utca irányába (a temető felőli sávban) - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a MIHŐ.

Kép
Fotó: MIHŐ

Mint fogalmaznak, emiatt a belváros keleti részében a jövő hét folyamán szünetelni fog egy ideig melegvíz szolgáltatás is. Ennek pontos időtartamáról a hibahely feltárását követően tud tájékoztatást adni a cég. A MIHŐ az érintett fogyasztók és az autóval közlekedők megértését is kéri.

Ez is érdekelhet

Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében. Munkásságát mindvégig az emberség, a hiteles szolgálat és az elesettek iránti elkötelezett felelősségvállalás jellemzi, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.
Ilonka néni 100. születésnap
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.
Képgaléria
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgakiállítása
Vizsgamunkáikat mutatják be a Balázs Győző diákjai
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Megnyílt a Balázs Győző Református Gimnázium végzős képzőművészeti diákjainak vizsgakiállítása szerdán a Tudomány és Technika Házában, ahol a látogatók a végzős diákok vizsgamunkáit tekinthetik meg, a digitális alkotásoktól a rajzi és festészeti munkákig.
Dolgoznak az Avason, folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.