Ugrás a tartalomra

A miskolci Jobbik folytatja a megkezdett munkát

Létrehozva
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Miskolci Alapszervezete mindenki máshoz hasonlóan Jakab Péter Facebook-oldaláról tudta meg, hogy a politikus kilép a pártból. Mindenesetre a helyi szerveződés – aminek a korábbi pártelnök is tagja volt – folytatja tovább a megkezdett munkát.

Szarka Dénes, a Miskolci Alapszervezet elnöke úgy kommentálta a történéseket lapunknak, „meglepődve és szomorúan láttuk a közösségi médiában, hogy ő így döntött”, majd a helyi szerveződésre utalva hozzátette: „számunkra a választókkal való kapcsolattartás, az emberek érdemi képviselete az alapérték, e szerint folytatjuk a Jobbikban a munkát”.

Emellett, hogy helyi szinten lesznek e, akik követik Jakab Péter példáját, azt még nem tudta megmondani Szarka Dénes.

Kép
Szarka Dénes a Jobbik augusztus 9-i miskolci eseményén; Fotó: Horváth Csongor

Ugyanakkor arra is kitért, hogy a korábbi pártelnök a Parlamentbe országos listáról bejutva esküt tett a Szent Korona előtt: ha a Jobbik elnöksége felszólítja rá, visszaadja mandátumát. „Aki ezt megszegi, annak nem velem kell elszámolnia” – fűzte hozzá.

„Mi ezzel lezártnak tekintjük az ügyet és nem szeretnénk további mocskolódásokba belemenni. Dolgozunk tovább, Jakab Péternek pedig sok szerencsét kívánunk!” – zárta a beszélgetést a Jobbik Magyarországért Mozgalom Miskolci Alapszervezetének elnöke.

Mint megírtuk, Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke augusztus 11-én a jelenlegi pártelnök, Gyöngyösi Márton nyílt levelére reagálva Facebookon jelentette be, hogy kilép a pártból.

Döntését a következő szavakkal kommentálta: „Te a Jobbik új elnökeként ma választás elé állítottál: ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban. Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom”.

Azóta a párt több alapszervezete feloszlatta magát, néhány tag pedig a kilépés mellett döntött.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.