A munkálatok miatt ideiglenesen áthelyezik a 21-es és a 101B-s autóbuszok megállóit. A Tisza Pályaudvar-Szondi György utca irányába közlekedő járatok esetében a Vasgyári utcai megálló 20 méterrel a belváros irányába, a benzinkút utánra kerül át, a Tímármalom utcai megállóhelyet pedig 30 méterrel előrébb helyezik el, a Schweidel József – Tímármalom utca közötti területre.
Áthelyezik pénteken a 21-es és 101B-s busz megállóját
Létrehozva
Folytatódnak a garanciális javítások a Kiss Ernő utcán, a munkálatok előreláthatólag augusztus 31-ig tartanak majd. Az útszakaszon három buszmegálló felbontása van folyamatban, augusztus 26-án, pénteken 8:00 és 18:00 óra között a lezárt megállók környékén javítják majd a csatornafedeleket.
Ez is érdekelhet
Zászlófelvonás jelezte, hogy befejezték a Barlangfürdő kivitelezését
A miskolctapolcai Barlangfürdő és a város zászlaját, valamint a nemzeti lobogót vonták fel csütörtökön a Barlangfürdőnél, ezzel jelezve, hogy a kivitelezést befejezték és a területet átadták a beruházó miskolci önkormányzatnak.
Ütemes menetrenddel és IC-csatlakozásokkal indul újra a vasúti közlekedés a Miskolc–Tiszaújváros vonalon
Három év szünet után megújult, utasközpontú szolgáltatási koncepcióval indítják újra a személyszállítást a 89-es vasútvonalon, Miskolc-Tiszai pályaudvar és Tiszaújváros között.
Karbantartás miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Miskolcon
Karbantartási munkát végez az ÉRV Zrt. augusztus 14-én Miskolcon, a Csabavezér utcában. A munkálatok ideje alatt több ingatlanban szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás.
1Úton a béke zarándokai - nemzetközi zarándoknapot tartanak Miskolc is
Ismét megszervezik szombaton Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot. A Mária Út miskolci szakaszán is elindulnak a zarándokok.