Ugrás a tartalomra

Jóval a szabadpiaci ár alatt maradnak

Létrehozva
Véget ért a veszélyhelyzet, életbe lépett az önkormányzati bérlakások lakbérének módosításáról szóló 2020-as rendelet.
Kép
Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Két évvel ezelőtt döntött a közgyűlés bizonyos díjtételek emeléséről, a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet miatt azonban - annak idejére - felfüggesztették a rendelet hatályba lépését. Mint ismert, az egészségügyi veszélyhelyzetet idén májusban megszüntette a kormány, ezt követően három hónappal, tehát szeptembertől már az új lakbért kell fizetni Miskolcon.

Nem mindenkinek azonban, csupán azoknak, akikkel a Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága 2020. december 18-át követően kötött új lakásbérleti szerződést.

- A szeptembertől érvényes módosítás a teljes bérlői állomány körülbelül harmadát érinti - közölte lapunkkal Kéri Zoltán ingatlangazdálkodási igazgató, hozzátéve: közel ezernégyszáz tájékoztató levél készült el, a módosításról szóló tájékoztatást a napokban postázzák a bérlőknek.

A szeptemberi számlákat már az új díjtáblázat alapján kalkulálták, így azok már az emelt összegű bérleti díjat fogják tartalmazni. A módosítások mértéke eltérő - mutatott rá a szakember -; attól függően változik, hogy mikor kötöttek szerződést a bérlővel, és milyen típusú - szociális, költségelvű, piaci - lakásról van szó.

- Csak hogy két példát említsek: egy belvárosi, Király utcai, 28 négyzetméteres önkormányzati lakás bérleti díja 30 ezer forint lesz - ez még mindig körülbelül a fele a szabadpiaci áraknak. Az Avason található Áfonyás utcában egy 55 négyzetméteres lakásért pedig 27 ezer 500 forintot fogunk elkérni - a szabadpiaci kínálat 70-80 ezer forintról indul. A minimálisan emelkedő bérleti díjaink tehát még így is a szabadpiaci árak alatt maradnak - hangsúlyozta az ingatlangazdálkodási igazgató.

Kiemelte azt is, hogy nem módosítják a bérleti díjat azoknál, akik 2020. december 18. előtt kötöttek bérleti szerződést.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Barlangfürdő újranyitás előtt
Barlangfürdő exkluzív: bejutottunk a felújított komplexumba
MiskolcGasztroSzabadidő
Feltöltött medencék, a barlangjáratokba különleges módon beszűrődő fények, próbaüzem – a MIKOM stábja csütörtökön bejutott a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe, amely augusztus 20-án ismét megnyitja kapuit.
zuhany_pixabay.com
Pénteken több avasi épületben is szünetel a melegvíz-szolgáltatás
Miskolc
Hibaelhárítási munkálatok miatt pénteken átmenetileg szünetel a melegvíz-szolgáltatás több avasi épületben - tájékoztatott a MIHŐ Kft.
Képgaléria
Terülj, terülj… közös vacsora Miskolctapolcán. Fotó: Rogosz Péter
Hűsítő programok, retró buli és kubai hangulat – ezt kínálja a hétvége Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségEgyházSzabadidőBulvár
Kuba ritmusai, retró dallamok, könyvek, kutyás programok, motorok és csillagfényes tóparti élmények – ezen a hétvégén sem maradnak program nélkül a miskolciak.
A 26-os felújítása madártávlatból
Kassáról érkező családok és miskolci ingatlanok: Tóth-Szántai József felelős eljárást kér
Miskolc
Tóth-Szántai József egy ingatlanközvetítő jelzésére hivatkozva szólalt meg, és jelezte, a város figyelemmel kíséri a folyamatot.