Ugrás a tartalomra

A DK „szeptemberiálisa” a régiségvásárra ért

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció országjáró kampányba kezdett: szeptemberben 70 településen várják képviselőik, tagjaik és szimpatizánsaik az állampolgárokat, hogy az őket érintő és érdeklő ügyekről beszélgessenek. Vasárnap Miskolcon Hegedűs Andrea, Ara-Kovács Attila és Sebe-Gazdig Judit várta az embereket a régiségvásár ideje alatt, a Villanyrendőrnél.

Újabb programelemmel bővült a nagymúltú régiségvásár – kezdte Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő a Demokratikus Koalíció vasárnap a Villanyrendőrnél tartott sajtótájékoztatóját.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

A párt „szeptemberiális” nevű programsorozatára utalt, amelyről a következőket mondta el. „A DK egy olyan párt, amely megígérte, hogy nem csak a választási kampányban, hanem mindig itt lesz a választók között” – mint fogalmazott.

A találkozás alkalmat ad beszélgetésre, amelyen egyebek mellett olyan témák merülhetnek fel, mint a kormány intézkedéseinek hatásai az állampolgárok mindennapi életére – magyarázta. „Nekünk az a felelősségünk, hogy mindig jelen legyünk és beszélgessünk, információt cseréljünk és képviseljük a miskolciak érdekeit” – zárta.

A szót Ara-Kovács Attila a DK európai parlamenti képviselője vette át. „Nagyon fontos itt lennünk, hogy egy olyan világot tudjunk megjeleníteni, amelyet a kormány nem szeretne jelen pillanatban, le akar bontani, sőt naponta újabb és újabb hadüzenetet küld az Európai Uniónak” – mondta.

Kép

Azzal folytatta, hogy azért küzdenek: az európai uniós támogatások eljussanak Magyarországra, a magyar emberekhez, „és ezeknek az embereknek az üzenete eljusson Brüsszelbe, a közvetítésemmel. A DK itt lesz, itt marad és bármikor bárki fordulhat hozzánk. Mi az Önök érdekeit képviseljük”.

Kép

Végezetül Sebe-Gazdig Judit önkormányzati képviselőjelölt szólalt fel. Elmondta, „a „szeptemberiális” kiváló alkalom arra, hogy ne csak országos, hanem helyi szintű problémákkal is foglalkozzunk”. Arra buzdította a választópolgárokat, hogy szeptember 25-én menjenek el szavazni a Miskolc 3. számú körzetében tartandó időközi önkormányzati választáson.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.