Ugrás a tartalomra

Összekötő út épül a Miskolc Déli Technológiai Parkban a jobb közlekedés érdekében

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. a Területi Operatív Program keretében több fejlesztést is véghez vitt a Miskolc Déli Technológiai Parkban az elmúlt évek során – emlékeztet szerdai közleményében a polgármesteri hivatal.
Kép

A korábbi fejlesztések között megvalósult a Bogáncs utca irányából induló Galamb József utca létesítése, valamint Joyson Safety Systems Hungary Kft. előtt lévő Joyson út a hozzá kapcsolódó buszfordulóval. A mostani beruházás a Galamb József utcát köti majd össze a Joyson úttal, mely kétsávos út-, a közvilágítás és egy körforgalom kialakítását is magában foglalja – írja szerdai közleményében a polgármesteri hivatal. 

– A Miskolc Holding Zrt., mint a Miskolc Déli Technológiai Park üzemeltetője számára kiemelten fontos, hogy az ipari parkban lévő cégek, illetve azok munkavállalói számára könnyebben elérhetőek legyenek az ingatlanok – mondta Juhász-Nagy Judit a Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési igazgatója. 

Mint arra kitérnek: a fejlesztésnek köszönhetően a Bogáncs utca felőli ingatlanok közvetlen kapcsolattal rendelkeznének a 304-es, azaz az M30 autópályához vezető főúttal, ezáltal megvalósul a teljes ipari park észak-déli irányú átjárhatósága, ezáltal közvetlen kapcsolat létesül az autópályához, és a közösségi közlekedés is megindulhat az érintett szakaszon.

A tervezett összekötő út kivitelezési munkáit a közbeszerzési eljárást követően, a nyertes ajánlattevő LASPED Kft. végzi. A munkaterület átadása a kivitelező részére szeptember elején megtörtént. Az új útszakasz – az időjárástól függően – várhatóan a jövő év közepétől könnyíti meg a Miskolc Déli Technológiai Parkban lévő cégek közlekedését.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.