Ugrás a tartalomra

Várépítő túrákon ismerkedtek az újjáépülő Diósgyőri várral

Létrehozva
Aki lemaradt, szeptember 17-én pótolhatja az élményt, a túrákat ugyanis következő szombaton ismét megszervezik.
Preview Image
Diósgyőri várépítő túra - Juhász Ákos képgalériája

 
Tavalyhoz hasonlóan idén is várépítő túrákon mutatja be a miskolci önkormányzat az érdeklődőknek az újjáépülő Diósgyőri várat. Az első három eseményt szombaton tartották, reggel kilenctől, délelőtt fél tizenegytől és délután kettőtől, a túrák közül az összes megtelt már hetekkel korábban. Az eseményen Varga Andrea alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője is részt vett, aki a Miskolc Televízió kérdésére fontosnak nevezte azt, hogy a lehető legtöbben megismerhessék azt, mi is történik most a város és Diósgyőr egyik szimbólumával, a várral.

- Így másfél év építkezés után már látszanak azok az új terek, amik itt, a Diósgyőri várban kialakultak, ezeket tekintjük meg most, illetve a jövő héten. Én azt gondolom, hogy ennek kiemelt jelentősége van, meg kell ismernünk, hogy mi is történik itt, hiszen ez már nem az a romvár lesz, amit a régi kétszázasról jól megismertünk, és annyira szerettünk. Ez egy másik vár, ami még nem telt meg élményekkel és érzelmekkel, ezért most újból meg kell vele ismerkednünk, ha átadták, újból meg kell töltenünk programokkal, hogy aztán újra megszerethessük – jelentette ki Varga Andrea, aki hozzátette még: a legfontosabb az, hogy a vár fejlesztése minden nehezítő körülmény ellenére is befejeződhessen, annál ugyanis semmi nem lenne rosszabb, ha torzóként maradna meg Diósgyőr legszebb részén. 

Az alpolgármester szólt arról is, a kivitelezőtől kapott tájékoztatás szerint az építkezés folyamatosan halad, a külső, kazamata részek már elkészültek, most a belső várban zajlanak igen komoly munkálatok. Várépítő túrák a szeptember 17-én, szombaton is lesznek, akkor is 9, 11.30 és 14 órai kezdetekkel. 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.