A Miskolc Televízió szerdánként 18:25-kor kezdődő Kilátó című magazinműsorának így Bartha György volt az egyedüli vendége. Bájer Máté kollégánkkal az eredeti témának megfelelően Miskolc közösségi közlekedéséről beszélgettek.
Hollósy András nem fogadta el Bartha György meghívását az élő vitára (videóval)
Létrehozva
A múlt héten invitálta a Velünk a Város frakció képviselője élő vitára a Fidesz-KDNP frakció tagját, hogy Miskolc közösségi közlekedéséről beszélgessenek a Miskolc Televízióban. Hollósy András néhány órával a vita tervezett időpontja előtt visszautasította a lehetőséget.
Ez is érdekelhet
Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.