Ugrás a tartalomra

Fontos ügyre költik a felajánlást

Létrehozva
Az ivartalanított kutyák iránt nagyobb az érdeklődés, ezért az állategészségügyi telep a Varga László által felajánlott összeget a beavatkozásra költi - tájékoztatta szerkesztőségünket a Városgazda.
Kép
A Fonoda utcai menhelyén rendeszeresen tartanak nyílt napokat. Fotók: Horváth Csongor

A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telepen 54 kutya és 12 macska várja, hogy szerető gazdára találjon. A telepen lévő négylábúak többsége hímnemű, az irántuk való kisebb érdeklődés, az ivartalanítás hiányára is visszavezethető.

Az ivartalanítást egy 2021-ben hozott kormányrendelet írja elő. Varga László korábbi országgyűlési képviselő, lokálpatrióta támogató, idén tavasszal 250 ezer forintos felajánlást tett, ezzel segítve a telep négylábú lakóit. Az összeget ivartalanításra fordítja a cég, hiszen az a tapasztalat, hogy a már ivartalanított kutyák iránt nagyobb az érdeklődés, valamint számos betegség kialakulásának nagy mértékben csökkenti az esélyét, így egészségügyi szempontból is előnyös - olvasható a Városgazda honlapján

Kép
Negyedmillió forintot ajánlott fel Varga László a Miskolci Állategészségügyi Telepnek tavasszal. 

Mint írják, a menhelyi állatok ivartalanítása Veres Pál polgármester Nagy-Miskolc programjában is szerepel, ennek fontosságával pedig Dr. Kovács Miklós, a Miskolci Állategészségügyi Teleppel közreműködő állatorvos is egyetért, és támogatta az összeg ily módon történő felhasználását.
- Az a tapasztalat, hogy az ivartalanított kan kutyák kezelhetőbbek, kevésbé dominánsok, barátságosabbak és csökken bennük a kóborlási vágy is – tette hozzá az állatorvos.

A műtéteket szeptember első hetében kezdték el, várhatóan október végéig pedig közel 13 eb és macska fog átesni az ivartalanításon. A beavatkozást követő kéthetes felépülési idő és gondozás után már örökbe is fogadhatóak a műtéten átesett állatok - zárul a Városgazda tájékoztatása. 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.