Ugrás a tartalomra

Magyarországon már nincs demokrácia

Létrehozva
Az európai parlamenti képviselők elfogadták a magyar jogállamiságról készült jelentést, és az Európai Bizottságot is felszólították, hogy használja ki a rendelkezésükre álló összes eszközt Magyarországgal szemben, különösen a kondicionalitást – számolt be szerdán a HVG. 

Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése a Magyarországról szóló újabb jogállamisági jelentést. Az állásfoglalás mellett 433, ellene 123 EP-képviselő szavazott, 28 pedig tartózkodott – olvasható a HVG-n. 

Mint azt a lap írja, az elfogadott jelentésben azt állapították meg, hogy a Sargentini-jelentés óta elmúlt négy évben a magyar demokrácia állapota még rosszabbá vált, a Magyarországon történtek pedig rendszerszintű fenyegetést jelentenek az Európai Unió alapértékeire. Emellett „sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy a határozott uniós fellépés hiánya hozzájárult a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok összeomlásához Magyarországon, és egyik tagállamát a választási autokrácia hibrid rendszerévé változtatta”.

Az EP-képviselők a jelentés szerint részletesen kifejtik aggodalmaikat Magyarországgal kapcsolatban, ezek között szerepel

  • alkotmányos és választási rendszer működése;
  • az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége és a bírák jogai;
  • korrupció és összeférhetetlenség;
  • a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust;
  • a tudományos szabadság, vallásszabadság; gyülekezési szabadság;
  • az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve az LMBTQI jogokat;
  • a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogai, valamint az ellenük irányuló gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem;
  • a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai; valamint
  • gazdasági és szociális jogok állapota.

A jelentés kitér a veszélyhelyzet határozatlan ideig történő meghosszabbítására, a Kúria elnökének megválasztására, valamint arra is, hogy a Pegasus kémprogramot felhasználhatták aktivisták, újságírók, ügyvédek és politikusok ellen. Megemlítik a több mint 470 kormánypárti médiumot magában foglaló Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt (KESMA), amely szűkítette a független sajtó mozgásterét és a polgárok objektív információkhoz való hozzáférését. A jelentésben írnak a Magyar Tudományos Akadémia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának csorbításáról, és a kormányt bíráló civil szervezetekre nehezedő nyomásról is – ismertette a HVG.
 
Hozzátették, a jelentéstervezetben a képviselők külön fel is szólították a Bizottságot, hogy használja ki a rendelkezésükre álló összes eszközt Magyarországgal szemben, különösen a kondicionalitást. Erre hamarosan sor is kerülhet, ugyanis a Reuters értesülései szerint az Európai Bizottság vasárnap arra fog javaslatot tenni, hogy több mint 15,7 milliárd eurónyi, vagyis csaknem 6400 milliárd forint felzárkóztatási forrást függesszenek fel a Magyarország elleni folyó jogállamisági eljárásban.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.